Hosszútáv blog

De annyira, hogy már Lemúr Miki is kétszer futott! Én meg már 100 kiri fölött járok! Őrület! Mi folyik itt?!
Egyrészről ugye ideális tavaszi futóidőnk van, 5-10-15 fok, néha egy kis szemerkélő eső, vagy köd, de arra is volt példa, hogy délután négykor még napsütésben indultam el a Fundoklia felé. Jó, bevallom, sötétedéskor félúton elkezdtem parázni és hirtelen lerövidítettem az aznapi tervezett útvonalat, pont olyan rossz érzés vett rajtam erőt, mint egyszer kora ősszel a Balatonon, amikor ugyanígy félút fele sötétedett rám, ez biztos valami állati ösztön, hát, nem tagadom, állat vagyok na. Nem szeretek sötétben egyedül kavirnyázni elfele a biztonságos kis kuckómtól.
Másrészről megélénkült az érdi futóélet, hónapok óta rendszeresen összejárunk a BSI Futónagykövetes csoporttal, a vasárnapi térdkoptatáson (tÉRDkoptatás, ha valakinek nem esne le elsőre :)) 10-20 futó pörög a gáton, van aki egy kört, van aki hatot, ezenkívül szinte minden hétköznap összeáll pár ember rövidebb távokra, van hogy délelőtt és délután is szerveződnek futótársaságok. Futónagykövet Panni nagyon jól motiválja az embereket, kezdőket és ultrásokat egyaránt, gondolhatjátok ha Lemúr "magyányos futó" Miklós is lejön a közösségbe, akkor lehet ott hangulat rendesen.
Akik találkoztak már velem azok tudják, hogy futásról folyamatosan és korlátlan mennyiségben tudok értekezni, futás közben is, így kétórás a vasárnapi LSD edzéseken kimaxolhatom a közlési kényszeremet. Szinte hallom ahogy Lemúr barátom azt mondja, hogy nem hagyom nyugodtan edzeni azokat a szegény futókat. :)

Vasárnap nem csak futás van, hanem beindult a nordic-walking szekció is, tapasztalt sétálok adják át a tecknikai tudnivalókat, kedves feleségem is lelkes résztvevője az edzéseknek. Ez egy nagyon kímélő mozgásforma, a túrabothoz hasonló husángokkal minden izom megmozdul, de nem fogy ki a levegő, nem pörög fel a pulzus, és legfőképpen nem csapódnak oda az ízületek annyira, mint a futásnál, mégis 500 kalória körül el lehet vele égetni 5 kilométeren, a nordic walkinggal "izomlázmentes kellemes fáradt állapotba jutunk".

Haditervem is van már, januárban Yours Truly 25 ÉRD, februárban Balboa kör, márciusban multinavigator.hu Tavaszváró Terepverseny és/vagy Pilis Maraton, áprilisban Tóparti Futóparti, köztük pedig érdi hendikep minden harmadik szombaton, jobban talűn most nem is szaladnék előre.

Muszáj elhősködnöm vele, hogy a decemberi hendikep futáson én voltam leggyorsabb, az ehavin pedig azt az időt is megjavítottam egy perccel. Mondjuk azt még nem tudom hogy fogom havonta megjavítani ezt az időt a plusz pontokért...

Terv szerint a törökbálinti szilveszteri terepfutásra mentünk volna, de aztán karácsony környékén megbeszéltük a srácokkal, hogy csak az érdi futóversenyt és az érdi közösséget kéne támogatnunk. A szervezők közben kértek némi segítséget az érdi futónagykövettől illetve a csoporttól, én meg pont rá is értem, úgyhogy lelkesen beálltam segíteni a nevezéshez. 

Az érdi közönség nem túl tapasztalat futóversenyek terén, így fél tízkor még szinte senki sem regisztrált, csak tíz perc múlva kezdtek szállingózni a népek a tízórási rajthoz, akkor viszont úgy felpörgött az egész folyamat, hogy csak kapkodtam a fejem, rajtszám, aláírás, pénz, biztostűk, köszihajrá, és már el is múlt tíz negyed órával, kicsit császásban volt a rendezvény. Az utolsó pár embert ráhagytam a többiekre, megkerestem tesómékat, Lemúr Mikit, Izmitomit, illetve a többi ismerőst, meg csináltam pár ügyetlen fotót. 
Amikor eldurrant a rajtpezsgő megintulak a futók, jó kétszáz ember, nem annyira verseny, inkább közösségi futás jelleggel. Fotóztam párat futás közben, aztán Izmi fotózta ahogy idétlenkedünk Lemúrral, de azért elég tempósan haladtunk, azon kaptuk magunkat, hogy másfél kiri után csak három srác van előttünk, gondoltam akkor már érjük utol őket is, bár ez nem kifejezetten verseny volt, mégis felébredt bennünk némi rivalizálás. Adva lazát "ezazgyerünkittvége" bíztatással kerültük meg a fiatalokat az utolsó egy kilométeren, az addig élen haladó ifjú titánnal meg egy egészen jó hajrát is levágtunk az utolsó száz méteren. A közösségi futás jelleg miatt nem volt igazi célzóna (sem díjazás), csak egyszerűen befutottunk Főtérre, pacsiztunk, vigyorogtunk.

Nagyon hamar beértünk, így volt idő visszamenni szurkolni a többieknek, meg végigfotózni a befutókat. Jó volt látni, hogy a 4 kilométer után mosolyogva beér mindenki a célba, ahol kölyök- és rendes pezsőg, meg egy tál melegétel várta befutókat.

A szervezők elmondták, hogy több mint kétszáz ember vett részt a rendevényen, ez minden tekintetben érdi rekord lehet egy olyan eseményen, ahol nem politikusok parádéznak.

A hosszútáv blog rókábbik fele december 21-én sikertelen rekordjavítási kísérletet hajtott végre a hendikep futáson, a legutóbbi időtől egy másodperccel elmaradt, ennek okait egyelőre nem sikerült feltárni, bár volt az elején némi töketlenkedés a zenelejátszó app-pal.
A meterológusok aznap reggel országos sűrű ködöt ígértek így senkit nem lepett meg, hogy hét ágra sütött a nap és egy felhőt sem lehetett látni az égen. A faágrakra fagyott zúzmarán és jégen oly módon sütött át ez a decemberben szokatlan fényesség, hogy majdnem megálltam egyet fényképezni, de akkor még nem tudtam, hogy el fogok maradni az előző futás idejétől, pedig olyan képeket készítettem volna egyszerű kis mobilom egyszerű kis fényképezőjével, hogy RabiMiki is félig elismerően bólint.

Az érdi futónagykövetes csoport beli pajtások több kört is mentek, fotóztak is közben, de a facebookon lehetetlen egy napnál régebbi dolgokat megtalálni, így ez a poszt képtelen marad. Annyit szeretnék még hozzátenni, hogy futva mentem fel, és úgy is jöttem, de nagyon kifutottam magam a pályán, így hazafelé épp hogy csak vánszorogtam.

Ja! Múlt hónapban nem mi voltunk a leggyorsabbak, valaki 24:15 alatt ment végig a pályán, szóval lesznek célok következő évre!

Fel és le
Idő: 01:03:32
Táv: 11.5 km
Tempó: 05:31

Pálya
Idő: 00:24:51
Táv: 5.2 km
Tempó: 04:47

Sz.Lacc: "Talan kicsit tul ramenösnek hangzik, de mivel nös vagyok, igy nincs idöm az "udvarlasra", lenyegre terek! :-)
Hetvegen Bp-en leszek, jo lenne megismerni a hosszutavblogos közösseget, lenne valakinek kedve szombat de. egy közös futasra?"

Ilyen konkrét ajánlatra nem lehet nemet mondani, beindítottuk a riadóláncot, és nagyon hamar eljutott mindenkihez a hír: szombaton futás vendéggel! (= Felhívtam Lemúr Mikit.)
Ha valaki Érdre jön futni, akkor csakis a város legjobb arcát mutathatjuk meg neki: remek dombos útvonal, pár perc futással elérhető zöldterület, befejezett csatornázás, frissen aszfaltozott utak. Sz.Lacc ellen is ezt a merényletet terveztem, futónaplója alapján úgy néztem bírni is fogja az Anna-hegyi megpróbáltatásokat. Rövid egyeztetetés-szervezés után szombaton tízkor Lemúr Mikiék előtt álltunk, fütyülésemre előkerült a gazda, nekivághattunk a domboknak. Átbeszéltük az ilyenkor szokásos futás tematikájú kérdéskört, ki, mennyit, merre fut, néha közbeszúrtam egy-egy domb elején, a nyilvánvaló hazugságot, hogy ez az utolsó nagy emelkedő, illetve a ködbe vesző távoli dombokra mutatva közöltem, hogy kb. oda megyünk.

(Google streerview képek)

A városból kiérve aztán tényleg jött az utolsó nagy emelkedő, Lemúr Miki a szokásos könnyedségével felszökelt rajta, mi meg lépésre váltva mentünk utána, azt számolgatva hány karton ásványvízet kéne a fürge kolléga kezébe adni, hogy kiegyenlítődjenek az esélyek. Egyébként sokat, mert Sz.Lacc jó egy fejjel magasabb nálunk...
A dombok megmászása után vidáman beszélgetve értünk át az erdőbe, a kilátóhoz közeledve még néhány idősebb túrázóval is összetalálkoztunk, egy kocogó hölgy kutyája pedig csaholva kisért minket egy szakaszon. Az építmény tövében aztán Laci szétosztotta a megérdemelt Hanukánkat Hanutánkat, én isoitalt adtam, Lemúr Miki pedig vállalta, hogy felmegy és csinál pár fotót. A lépcsőmászásról Laci lemondott tériszonyra hivatkozva, én meg már jártam fent párszor, úgyhogy megvártuk Mikit, aki leérve közölte, minden irányba nagy a köd, kilátástalan a helyzet.

Lefáradva indultunk haza, szerencsére már végig lejtőn szedhettük a lábunkat. Nagyjából másfél óra alatt megjártuk, pontos időt és tempót nem tudunk mondani, mert Lemúr nem mérte, Sz.Lacc elfelejtette visszafele elindítani az óráját, nekem meg folyton lenyomódik a stopperem, amikor az orromat fújom...

Laci, gyere máskor is! :)

Idő: 01:30:00
Táv: 15.3 km
Tempó: 05:53
Szint: 275 m

Egészen kicsit aggódtam a Mikulás tókör miatt. A Spar maraton óta, ahogy az lenni szokott, nem igazán voltam szorgalmas, futottam kb 60 kilométert, és ez nem igazán nevezhető korrekt felkészülésnek. De ez egy olyan közösségi futás, amit nem szerettem volna kihagyni. Kedves feleségem jött velem, hősisesen vállalta értem, hogy jól átfázik a várakozás 2-3 órája alatt, meg csinál pár fotót a mikulást formázó fergeteges fülvédőmről.
Szóval összeverődött vagy 150 futó, köztük jópár ismerős arc, az Egyensúlyt és az Utunkultrába blog csapata (előttük lebuktam, hogy divatbubus vagyok, mert fekete-sárga-kék minden cuccom. :)), az érdi sárkányhajósok, sok triatlonos. 
A rajt után azon gondolkodtam milyen tempóval kéne haladnom, mert mostanában rendre megjártam a túl gyors kezdéssel, így amikor utolért az érdkörbén megismert Pernyetipró, csak 2-3 kirit beszélgettem vele, erősnek tűnt a tempója, mondtam az első frissítópontnél, hogy lemaradok, amúgy is sportszelet nevű iszonyat finom csokis sütit kínáltak, amit nem lehetett kihagyni.
Szép lassan mentek el mellettem a futók, ahogy figyeltem őket azt vettem észre, hogy mind 20-30%-al kevesebbet lépnek, mint én. Nekem bejön ez az apró, surranó lépéses, gördülős megoldás, és ahogy közeledtünk a sukorói arborétum emelkedője felé, egyre jobban beértem azokat akik eddig megelőztek, pedig érzésre egyáltalán nem gyorsítottam. Azt viszont tudtam, hogy adombon mindekit oda fogok verni, mert ez a mozgás sokkal hatékonyabb, gyakorlatilag tempóveszteség nélkül suhanok majd fel a dombon. Így is lett, még a nagy hangú Szingo SE-s srácokat is utolértem, lefele pedig teljesen kiengedve el is hagytam őket.

Nagyon jól ment a futás, biztos gyorsultam is, de a komfortzónámból nem léptem ki, nem éreztem azt a feszített tempót, mint ami a maratonon kicsinált. A tókörön rendszerint az M7 felüljáró után, 21 kirinél szoktak jönni a bajaim, lábujjfájás, görcsök, ilyesmi, szorgalmasan dobáltam hát magamba a magnéziumos szőlőcukorto, hátha az segít.
Az autópálya után aztán tényleg elkezdtem lassulni, bár semmi komolyabb fájás nem jött elő. A szingósok mögöttem, mindjárt le fognak nyomni, mit csináljak? Jött egy frissítőpont, kitaláltam, hogy komótosan eszem-iszom, így nem futás közben előz vissza a banda, ami mégiscsak máshogy adja ki magát. Így is lett, a frissítőpont után a srácok alaposan belehúztak, messze előttem haladtak. A szokásos bajaim meglepően kis mértékben jöttek elő, a lábujjam nem fájt igazán, a combom sem akart görcsölni, de azért éreztem, hogy eléggé lassulok, a futómozgásom talajon gördülős része darabos, szaggatott lett. Próbáltam rendezni a tartásom, a chifutás szerint a bekapcsolt vázizmok csodát tesznek, leengedtem a kezem, kicsit jobban megdőltem, próbáltam továbbra is aprókat  lépni magam alá, és nem elé. Eléggé bevállt, egy-két görcsjelzés érkezett csak vádlim felől, de végül a várt kínok nélkül spuriztam be a célba, széles vigyorral, Lemúr Miki-féle célörömfutással, 2:28:31-es teljesen jó eredménnyel.
Feleségem már várt, kaptam befutócsomagot, gesztenyeszív és csokis aszaltszilva volt a jutalmam a közeli cukrászdából. Azért fogyasztottam a terülj-terülj asztalkámról is, amit ilyenkor a hozott elemózsiákból raknak púposra, volt ott minden, még hurka-kolbász is, de nem ám pár falat, hanem vagy három kiló.

Éppen Faxau nevű futóismerősömmel váltottam pár szót, amikor egyszer csak görcsbe rándult a vádlim, de úgy, hogy összeestem, és kiabáltam a fájdalomtól. Futok vagy 20 éve, de ilyet még sosem történ, fogalmam sem volt mit tehetnék. Faxau mondta, hogy nyújtsam ki a lábam, feszítsem hátra a lábfejem, de csak értetlenül néztem rá, mert biztos voltam benne, hogy szétszakadnak az izmaim, ha kinyújtom a lábamat. Látta, hogy nem fogom fel, nem szarakodott, megragadta a lábam, kinyújtotta, hátrafesztítette, és csodák csodája, a lábam egyben maradt, a görcs enyhült. Alig bírtam megköszönni neki, jött az újabb roham, akkor ért oda kicsi feleségem, aki látta, hogy a földön fetrengek, ő is megismételte a mozdulatsort, megint jobb lett, annyira, hogy már fel tudtam állni, és egy útpadkán nyújtani. Hú de rohadt ijesztő egy helyzet volt.

A szervezőknek megint csak köszönjük, télen-nyáron jó itt futni!

Idén még nem is voltam a hendin, de most jött a hír az érdi futónagykövettől, Temesi Pannitól, hogy aki még idén nevez, az az 1500 forintért a teljes jövő évre is nevez, úgyhogy kaptam az alkalmon, és szóltam Lemúr Mikinek, hogy menjünk mi is. Ő mindig azt mondja, hogy öt kilométerért nem érdemes elindulni, ezért kitaláltam, hogy menjünk oda-vissza futva, az plusz kétszer hat kiri, annyiért már neki is megéri a kirándulás.
Szombat reggel 8:20-kor elstartoltunk, megmásztuk a dombot a hendikep rajtjáig, beneveztünk, beszélgettünk kicsit Katival, vártuk hogy jöjjön a Futónagykövet csapat, de kicsit késtek, mi meg kicsit fáztunk, úgyhogy nekivágtunk inkább a távnak. Némileg változott az előző útvonal, kimaradt egy nagy domb és bejött még egy is fenyvesben futás. Lemúr Miki azon útvonalon sem volt még, úgyhogy az biztosítva volt, hogy táv közben nem hagy ott, mert akkor képes lenne elkutyulni magát az amúgy elég egyértelműen kiszalagozott pályán, így csak arra kellett figyelnem, hogy maradjon annyi erőm a végére, hogy ha hajrázni kezdene, akkor bírjam vele. A két kirinél esedékes lejtőn persze megelőzött, ő nálam sokkal bátrabban mer levágtatni a köves dombon, de aztán megvárt a kanyargó ösvénynél. Beértünk pár korábban indult hendikepezőt, hellóhajrával előztük őket. Elég jó tempót mentünk, már szúrt az oldalam, és csak akkor következett a domb, ami úgy is elég nagy volt, hogy a legmeredekebb része előtt egy jobbkanyarral bevetjük magunkat két fenyves között vezető ösvényre. Az erdőben futni marha jó, szerintem ez a legideálisabb talaj a futáshoz, a puha föld és a tűlevélszőnyeg barátságosan tompítja az odaverős lépteket. 
Amikor kiértünk szembetalálkoztunk a később érkezőkkel, integettünk nekik, és megkezdtük a hajrát. Lemúr Miki végül nem előzött meg a már ismert szakaszon sem, majd elárulja, hogy rendes akart lenni velem, vagy már ereje nem volt hozzá. Remek 24:50-es idővel beértünk, az olyan 4:45-ös tempót jelent, ami tekintve a kanyargós terepet szerintem egészen jó eredmény, már csak azért kell szurkolni, hogy ne legyen nálunk gyorsabb senki, akkor holtversenyben begyűjtjük a legjobb időért járó 4-4 pontot.
Az indulásért egyébként két pont jár, plusz egy pontot kap, aki megjavítja az egyéni csúcsát, négy pontot kap a leggyorsabb futó, és három jár annak (időeredménytől függetlenül), aki decemberben vagy januárban indul. Aki összegyűjt 15 pontot az ajándékot kap, illetve különdíjat nyer év végén a legtöbb pontot elérő.

Beérkezés után kaptunk forró teát, megsimogattuk a futókutyákat, beszélgettünk még picit, aztán hamar elindultunk haza, mert megint kezdtünk fázni az átizzadt gúnyákban. Marha jól jött, hogy hazafele már végig lejtőn kellett menni.
Decemberben 21-én lesz a hendikepfutás napja, ami elvileg ledolgozós munkanap, úgy sejtem kiveszek majd egy napot, addig pedig remélem, hogy leesik a hó, és abban futhatunk.

"Hogy BGy se maradjon le" tárggyal küldte nekünk Bitliszbá a Piros 85 beszámolóját.
Ez a futva is teljesíthető teljesítménytúra szép kanyart tesz meg a Budai-hegységben, a Rómaifürdõtől indulva elballag Dömösig, majd visszajön ide a szomszédba Budaörsre. A táv valójában közelebb van a 90 kirihez, mint a 85-höz, az útvonal leírása szerint 88,6 kilométer, 3200 méter szinttel. Nem rossz. :)

Az úgy kezdődött, hogy az idén semmi nem jött igazán össze. Mondjuk tavaly se nagyon, de hol van az már…

Szóval ez a Piros 85 már tavaly sem jött össze, de akkor nagyon közel volt a BBU, és az ottani bajaim kiújultak és Dobogókőn kiszálltam. Az idén nem jött össze sem a BSZM, sem T100, sem az UB. Az első anyagilag híjjadzott, a másik kettőt a sarkam húzta keresztbe. A BBU-ról meg hagytam lebeszélni magam.

Szóval maradt ez a Piros 85T. A T a végén a terepfutó számot jelenti a túra 22 órás szintidejéhez képest egy aprócska szorítással csak 15 óra a szintidő - végülis futó szám, vagy mi a fene… (A túrázóknak a rajt reggel 6-8 között van, a futók 8:30-kor indultak, szóval a vége jó kis éjszakai erdőjárás lehet... - rrroka)

88-89km terep 3200m pozitív szint. Ennyit kell teljesíteni. Ehhez képest az idén alig voltam terepen. Mondjuk cserébe akkor, amikor voltam, egészen jól ment. No, szóval így vágtam neki.

Csak szeretném jelezni, hogy tegnap pont került a szétszakadt Phoenix 5 ügyének végére, a Saucony boltban kicserélték a cipőt (levásárolhattam).
Az új cipővel visszatértem a stabilabb cipőkhöz, egy Progrid Omin 12 lett az új választás, ez annyiban más a korábbi Omnikhoz képest, hogy az egész talpa merevített, rugalmas a cipőfűzője, az anyagok fejlődése miatt könnyebb lett, 350 gramm helyett 290 az én méretemben. Szerintem szebb is, főleg a kék fűző menő. Az ára 29 990 Ft, én most a csere miatt megúsztam 6500-ból.

Hatvanhét ágra süt a nap, de nem tudom még kipróbálni, ti viszont menjetek futni AZONNAL, jön az óraátállítás és lehet, hogy ma van az utolsó nap, amikor még rövidnadrágban és pólóban lehet futni!

Majdnem lemaradtam róla, mert nekem vasárnap kilenc órás kezdés volt a fejemben, de végül szombaton tízkor részt vettem a címben jelzett gátfutáson, kedves feleségem pedig vállalata a logisztikai menedszer/fotós/szurkolótábor szerepét mellettem. A nevezés szabadáras volt, a bevételt pedig az ÁgaBoga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete kapta, a verseny végén pedig kisorsolták a legalább 15 főt nevező szervezetek (a tárnoki futók és az érdi kyokushinkai karatésok) között, hogy a jövő évben ki kapja nevezési díjakat (ha jól értettem).  
A gát oda-vissza 5,2 kiri, ezért aztán tényleg rendesen bemelegítettem a futásra, néhány pörgős repülőfutást is nyomtam, pedig ezer éve nem futottam ilyesmit.

A többiek ezalatt közös bemelegítés címszóval nyújtottak, de mint tudjuk nem feltétlenül jó hideg izmokat nyújtani.