Hosszútáv blog

Tovább nem halogathattam, péntek reggel már csak 20 fok volt (ma meg 13-t mutatott a hőmérő!) így kaptam a futócipőt és tűztem futni a kastélyhoz megint. Kicsi feleségem felszállt a buszra, én pedig pattantam az útra, hejhó, végre futás van!
Oké, nem minden volt tökéletes, mert hirtelen ötlettől vezérleve egy új fülhalival próbáltam ki a Samsung Ace telefont, és mint kiderült ezt a headset-et beszélgetésre tervezték, nem zenehallgatáshoz, így  Subscribe zenekar Bookmarks című albuma inkább csak csörgött és zizegett, nem volt semmi basszus, ezért nem úgy szólt ahogy annak kellett volna. ezen túl tudtam lendülni, de a runtastic meg GPS jelet nem kapott, mondjuk nem is nagyon törődtem vele, a futotérkép.hu-n továbbra is be tudom jelölgetni merre kolbászoltam. Utóbb kiderült, hogy 0.84 kirit futottam a szoftver szerint 45 perc alatt, de szerencsére át lehet írni backendjében, szóval nem fogja hülye táv rontani az átlagomat. 
Szóval futottam a Duna-parton, ez az út az M0 híd alatt a Hárosi-öböl partján vezet tovább, itt 3-4 méterre a víztől lehet futni finom puha földúton, nyaralók és épülő villák, meg horgászcsónakok között. Nehéz elhinni, hogy  a Camponától pár száz méterre ilyen természetközeli helyen futhat az ember, nagyon örültem neki, hogy ilyen futóhelyet találtam. Az ösvényem végül ártéri erdőrengetegben szívódott fel, lehetett volna még haladni rajta egy darabig, de nem futva, így 23 perc körül visszafordultam, és bár egy óra futást terveztem, nem toldottam meg végül, megelégedtem a hosszú kihagyás után egy laza 8 kirivel. Jó volt ebben a reggeli hűsben futni. Délután aztán írt Lemúr Miki, hogy menjünk futni, este meg Izmitomi invitált minket a gátra, szóval tíz fok lehülés és tényleg mindenkibe egyből visszatér a szorgalom.

Visszafele lőttem nektek egy fotót az idilli környezetről (nem megy egyszerre a kamera és a zenelejátszó, ez furcsa), és persze nem bírtam ki, hogy afterfocussal meg ne buheráljam egy kicsit, hiszen ez így korszerű.

Idő: 44:24:00
Táv: 7.8 km
Tempó:05:41:32

Péntek 13-a van, és ilyenkor illik valami elvetemült dologgal jelentkezni. A júliusi talpalávaló ezért a lóhajú Dokken-fiúk mesterműve, a lassan 25 éves Heaven Sent. Sekiwake küldte nekünk, félig (vagy teljesen?) poénból. Eképpen vall róla:

Van itt minden, ami ennek a zenének tipikus kelléke: bár, pia, éjszaka, köd, temető, kamugitározás, dögös maca. Ezen persze lehet mosolyogni, de mégis ott van Don Dokken mással összetéveszthetetlen orgánuma, az egyszerű ritmusszekciót pedig jól ellenpontozza George Lynch tökéletes gitárjátéka. A hosszú edzések 25. és 30. kilométere közé ajánlom :-))

Ehhez már csak ennyit tudok hozzáfűzni:

Hadd szóljon!

Júniusban Lemúr Miki annyit futott amennyit szokott mostanában futni, 43,5 km a teljesítménye, benne Brutálfutás, amit szívem szerint kettőnek vagy háromnak számolnék. Én rapszodikusan csapkodok idén a 40 és a 120 kilométerek között, most egy nagyjából átlagos 86.5 kirit teljesítettem. A hosszú futások valahogy elmaradtak, úgy állunk, hogy ha maratont szeretnénk futni ősszel (én nem vagyok benne biztos, Lemúr Miki?), akkor most kellene elkezdeni kicsit szorgalmasabban, vagy legalább következetesebben edzeni, mert minden futóismerősünk csúnyán el fog picsázni, hiszen 200-300 kilométereket futnak, mi meg még a felét sem, együtt.  Mindennek erős gátat szab a huzamosan 35 fok fölötti hőmérséklet, a sok munka és részemről komoly motiválatlanság is.
Majd a jövőhéten, majd a jövőhéten.

A közszolgálatiságunkat próbáljuk erősíteni, ha már a futás nem megy. Izmitomi futóbarátunk osztja meg velünk tapasztalatait az okostelefonos GPS alapú távolságmérésről a Polar footpod lépésszámlásós-gyorsulásmérős megoldásával szemben.
A nem GPS alapú méréseknek szerintem ma már csak akkor van létjogosultsága, ha olyan helyen futunk, ahol nincs műhold lefedettség, de a polar pulzuskontrollal kiegészített megoldása és edzéssegédje nagyon tetszik, hiszen alapvetően nem az a fontos, hogy hol futunk, hanem, hogy mennyit és hogyan, erről pedig a polar kissé elavultnak tűnő offline megoldása sokkal többet elárul.
A legideálisabb megoldás nyilván a kettő ötvözete lenne, gondolom vaskos pénzkötegekért már vannak rá eszközök.

Sokat gondolkodtam, hogy honnan indítsam a történetet, végül a Polar RS800-nál kötöttem ki, mint egy alap, amire építeni lehet a gondolatmenetet. Ez az az óra, amit több hónapos feleségemmel való huzavona bizonytalanság és örlődés után, de végül megvettem. Így utólag megbántam-e vagy sem, el lehet dönteni a lent leírtakból.

Az biztos, hogy az első maratonomat 2011-ben (4h:33min) 3 hónapos pulzus alapú edzésprogram teljesítése után futottam le, úgy hogy előtte 4-5 hónapig csak a kilókat szedegettem magamra és nem az sportcipőimet. Elárulom, hogy most is ez a tervem az októberi maratonra, ugyanilyen előzményekkel – majd októberben beszámolok róla, hogy miképp sikerült-e.

Először Lemúr Miki-től hallottam arról, hogy már van olyan okostelefon és app, ami ezeket tudja. Ő többet is kipróbált, Runtasticnál maradt én viszont az Endomondot választottam.

Az eddigi mobilok Bluetooth 3.0 kommunikáltak max és ezekhez a telefonokhoz a Polar WearLink+ Bluetoth öv a jó, viszont ezt nagyon lehúzzák a felhasználók a sok szétkapcsolás és jelvesztés miatt + kb 2-3 hetente elemcsere. Itt az is befolyásolja a kapcsolódást, hogy a telefon a zsebünkben(talán), a hátunkon(nem jó) vagy a karunkon (jó) van. A legújabb adatátviteli fejlesztéseknek köszönhetően viszont már itt van a következő Polar H7 öv ,  új protokoll, a Bluetooth 4.0 ami még csak nagyon kevés eszközben van jelen, viszont sokkal megbízhatóbb és hosszú hónapokig bírja az elem. 

És ha valakinek mindez nem volt elég, akkor itt van a hiper-csúcs megoldás, mert mindaz, amit leírtam semmi ehhez képest.

Megmondja  hogy mekkorát ugrottál, hányszor ugrottál fel, a meccs alatt mennyit álltál egy helyben és a többi játékos rangsorában a gyorsaságod hanyadik.

Ugyanez a gyártó edzőcipőre külön fitness edzésprogramot is tervezett.

Még, hogy én vagyok kütyüőrült.... Ehhh. 

Ilyen időben nem lehet futni. Egyszerűen képtelenség.
Este már enyhül az idő, de korán kelünk, így az "este kilenckor elmegyek még futni" nem opció, mert akkor abból nem lesz alvás éjfélig, akkor meg a következő napom tönkre is van téve. Reggel hatkor is már dög meleg van, próbáltam futni benne két napja, meggyőződésem volt, hogy futottam legalább egy hatost (reggel nem futok túl hosszút, mert akkor is nehezen megy a munka napközben), de amikor megnéztem, kiderült, hogy 6 perces tempóban sikerült nyomorult 3,6 kirit menni. Nevetséges. Hogy lesz ebből hétvégi hosszúfutás?
Viszont legalább kipróbáltam az androidos runtastic appot, amit Lemúr Miki is használ a futások méréséhez. Tulajdonképpen elégedett vagyok a programmal, csak az volt rohadt ijesztő, amikor egy női hang hirtelen beleüvöltött valamit angolul a fülembe, gondolom a távot/tempót, de nem lehetett érteni, csak azt, hogy vegyem meg a pro verziót. Gondolom ezt a vokálozást csak abban lehet kilőni.

- 12 km futás
- 1h 02' alatt

Szombaton du. 4-kor indultam futni a gátra, és bizony rohadt meleg volt! Sokat gondoltam közben az UltraBalatonon küzdőkre. Minden tiszteletem azoknak a sporttársaknak, akik nekivágtak szombaton a magyar tenger megkerülésének! 

Bazi öreg vagyok már!
A Fishing on Orfűre idén már nem vittem a martensem, és annyira elfáradtam, hogy futni még csak ma voltam képes. A fesztiválon szélesterpesz-rokkenrollal és pogóval karbantartottam a mozgásszerveimet, folyadékpótlással sem volt gond, de valahogy a pihenőnapok hiányoztak. Bazi öreg vagyok már, mondtam?

Meló is sok, úgyhogy ma reggel muszáj volt stresszoldani futással, elvittem Andit a buszhoz, aztán leparkoltam a Nagytétényi Kastélymúzeum előtt, és rövid tűnődés után a Duna-part felé vettem az irányt. Az elején összefutottam néhány vidám ebbel és az őket sétáltató nyugdíjas hölgyekkel, de aztán zavartalanul haladhattam a parttól néhány méterre az ártéri erdő mentén, majd a vízhez közel épült házak között. Megtekintettem az M0 építkezését, szépen haladnak, mintha már az új hídpályán robognának a kamionok. Elkocogtam majdnem a Camponáig, végig tök klassz parti ösvény és/vagy bringaút van, csak a fordulópont volt lehangoló, itt ugyanis szelektív szemétgyűjtők vannak kihelyezve, ami önmagában örvendetes, de itt is mint sok helyen máshol, illegális szemétlerakó alakult ki a búrák körül, volt ott minden, műszaki hulladék, papír, pet palack, éppen apa és fia helyezett el a kupac tetején egy nagy kartondobozt, amikor odaértem. Még rosszallóan nézni sem mertem, nemhogy fotózni, így hamar visszaindultam megbízható gépjárművemhez, az oldalát támasztva kicsit nyújtottam, és ezzel be is fejeztem szerény 40 perces reggeli tornámat. Tényleg kivitte a stresszt és jó étvágyat csinált a reggelihez.

Idő: 00:40:05
Táv: 6.64 km
Tempó: 06:02

Hamarosan itt az UltraBalaton, Magyarország legrangosabb ultratávú futóeseménye. Hogy kedvet kapjunk az idei versenyhez, Bitliszbá mester megtisztelt minket a tavalyi UB sajátos látószögű élménybeszámolójával. A HBSZB (Hosszútáv Blog Szerkesztőbizottsága) részéről csak három dolgot tudok hozzáfűzni: (1) Köszönjük! (2) Szép volt! és (3) Hajrá!

UB - vagyis UltraBalaton???, vagy inkább UltraBloggerek??? …..ööö legyen inkább ÉS!

Akkor kezdem újra:

UB avagy UltraBalaton és UltraBloggerek

Egy rendhagyó verseny, rendhagyó leírása.

Hogyan is kezdődött? Talán a tavalyelőtti BSZM? Vagy a tavalyelőtti UB? Akkor, amikor DaMartian rángatott bele az első nagyobb futós őrültségbe? Talán amikor végén kiejtettem  a számon, hogy talán jövőre egy párost kéne futnunk? Vagy azután, valamikor még a nyáron amikor meg ő mondott valamit a bringás kombóról? Vagy amikor bólogattunk is mindehhez szorgosan? 

Aztán mi lett belőle: 212 kilométer futva és bringán. Ekképpen megvalósítva csak a saját szemszögemből:

1.szakasz: Tihany -> Dörgicse-Köveskál  Táv: 25,8 km

Tekerés:

A rajtot mosolyogva néztem és fotóztam. Bár kicsit még izgatott, hogy utol fogom-e érni DaMartiant, mert némi logisztika maradt még. Az autómat a rajthoz kellett vinni, mert a kísérőautók helyén még maradt parkoló, bepakolni a cuccokat, a mi kísérőautóinkba. Ezt kicsit már sokalltam, úgyhogy a kocsikulcsot Fruzsira hagyva nyeregbe pattantam. Gyors felfelé a Belső tótól, majd gurulás lefelé. A félsziget legvégén hangzott el a számból az első biztatás. Messziről kiszúrtam, hogy az utolsó futó csak egyvalaki lehet. A futós lábát felcsatolva, tempósan nyomta a leghíresebb magyar hegymászó. „Hajrá Zsolt!”. Rögtön ilyen felemelő pillanattal nyitott számomra ez a verseny. Ezután sorra hagytam le a futókat, majd amikor már éppen kezdtem aggódni, hogy elfutjuk az elejét, a második frissítőpont előtt utol is értem DaMartiant. Ő is érezte, hogy kicsit gyors a tempó, de üsse kő, amíg megy, addig élvezzük. Én a fel-le, fel-le alatt alaposan kitapasztaltam a társam bringájának nyűgeit. Itt még élveztem is a tájat, a mosolygós futókat, a bíztató szavakat.  Megbeszéltük, hogy az utolsó frissítőpont után előretekerek, mert eddig rendes bringásszerkóban (párnás naci, hosszított mez, bukósisak) nyomtam, és a futófelszerelés az egyik kisérőautóban dekkol. Ez a szakasz „a terep”. Itt találkozom Csillával, aki a feleségem főnöke, 2x10-et vállalt, eddig tetszik neki :). Elérem a terepszakasz végét, autók sehol, telefon elő. Sem az egyik, sem a másik autó nem válaszol. Idegeskedés. Beér DaMartian. Együtt idegeskedés tovább, majd újabb telefon, kiderül, hogy túlmentek, de már jönnek vissza. Én nem akarok túracipőben és bringásnadrágban futni, inkább előretekerek, és amikor szembejön a mi autónk, integetve lestoppolom, majd bősz sztriptíz közepette átöltözöm. Közben persze elindul a velünk együtt futó Utánfutók csapat második tagja (első tagja szintén DM). Utol kell majd érnem…

Mikor először láttam az I. Brutálfutás versenyfelhívását, rögtön tudtam, hogy ott a helyem. "Ez az esemény nem egy hagyományos futóverseny, inkább egy katonai kiképzőpálya, egy akadályverseny és egy futóverseny keveréke." Hát lehet ennek ellenállni? "Nagyon is", hallom a józanabb gondolkodású olvasók elborzadását, én viszont nem sokat habozok, ha arról van szó, hogy sok ember előtt hülyét csináljak magamból. Természetesen azonnal beneveztem.

A felkészülés aztán a nemkészülés jegyében telt, így kicsit szorongva ültem be múlt szombaton a kocsiba, hogy elinduljak a nyáregyházi motocross pályára. Szerencsére eljött szurkolni Rrróka és Andi is, így legalább volt kivel beszélgetnem az autóban, mialatt brutális halálmetállal igyekeztem ráhangolódni a versenyre.

A táv csak 7 km, és így fest: egy ráizgulós kör a motocross-pálya körül, motocross-pálya, erdő, motocross-pálya. A képeken nem nézett ki veszélyesnek a dolog, gondoltam, hogy a 40 fokos hőség majd jól felszárítja a sarat, s kicsit elbohóckodunk a buckák között, dombra fel, dombra le, ennyi. Hát nem pont így lett.

A 14 órás futamba neveztem, csipfelvétel, miegyéb gördülékenyen lezajlik, hajrá. Lazán beállok az indulók közé, a rajtszám vastag, lemoshatatlan filccel mindkét kezemen. (Miért kell a balt és a jobbat is összefirkálni, van esély rá, hogy az egyik karomat elvesztem? Annyira nem lehet kemény a pálya!)

Felharsan a duda, jó tempóban kezdünk, visz a tömeg, hamar kezdek is zihálni, mi lesz itt. Egy km után ráfordulunk a pályára, előbb egy kis dombozás, szalmabálán átugrálás, oké, aztán az első vizes szakasz, na nehogy már bele kelljen caplatni, telemegy sárral a cipőm! Nincs sok idő vacakolni, cuppog rajtam a régi Saucony, még jó, hogy lyukas, Nagy Feróval szólva ami befolyik, az úgyis kifolyik. Aztán egy még nagyobb pocsolya, az előttem lévő merészen beleugrik és derékig süllyed, na b*zmeg, de hát nincs mese, menni kell, átvágok ezen is.

A következő akadálynál viszont elbizonytalanodom: a megszokott vizesárok, de a végén farönkökkel van lezárva, most ezen át kell mászni, vagy mi? "Némó nyomában", azt írja mellette. Óvatosan közelítek hozzá, hátha felfedezek valami jelet, hogy mi a teendőm itt, mikor ketten elviharzanak mellettem, és fejest ugranak az iszapos lébe, hogy a túloldalon bukkanjanak fel. Visszafordulni már nem lehet, a nevezési díjat is sajnálom, úgyhogy a kárörvendő kibicek pillantásainak kereszttüzében lebukom én is, hogy a másik oldalon emelkedjek ki a sáros habokból, mint egy elcseszett Búvár Kund. Az elején sem lehetett sima ügy ez a vizesárok, de előttem már vagy 300-an dolgozták össze a sarat a vízzel, úgyhogy a fülem telemegy iszappal, és semmit sem látok. Miért gondoltam, hogy jó ötlet szemüvegben jönni?

Hál'istennek Rrrókáék ott röhögnek a közelben, oda is dobom nekik a látásjavító eszközt, majd megyek a többiek után, csak nem tévedek el. Előzgetés itt már nem nagyon van, ugyanazt a három-négy embert látom (vagy nem látom) magam körül.

Kivágtatunk a pályáról, bele az erdőbe. "Micsoda hülyeség, hogy most jön az erdő, nem jön, nekünk kell odamenni!", osztja meg elmés gondolatait a szpíker, és tényleg. Ez a legjobb rész, itt elememben vagyok, egy-két embert sikerül is lehagynom. Pár akadályt itt is elszórtak a szervezők, de ez már gyerekjáték a korábbiakhoz képest. Későn jövök rá, hogy a köteleken lógatott autógumikat áthaladáskor jól meg kell lendíteni, hátha tökön verik az utánam jövőt, de sajnos itt nincs második kör.

Vissza a motocross-pályára, ugyanaz mégegyszer. Most már rutinosabb vagyok, tudom, mire számíthatok, de azért rohadtul várom a befutócsomagot. Közben azon elmélkedem, hogy ez nem igazán az én műfajom, hiszen nekem jobban fekszenek a hosszabb, monoton távok, amikor teljesen ki tudok kapcsolni. Itt meg marhára oda kell figyelni minden lépésre, ha befele fordulok, felfordulok. Elérkezik az utolsó kaptató, annyira örülök, hogy vége, hogy még hajrázni is tudok, megelőzöm a tizenéves srácot, aki végig mellettem-előttem kolbászolt, majd egy végső nekirugaszkodással abszolválom a szalmabálát a célkapu előtt, és 34:38-as idővel átszakítom a képzeletbeli célszalagot.

A fejem búbjáig sáros vagyok, Rrrókáék már várnak, röhögnek, mondják, vigyorogjak a fotóhoz. Örülök is a malacot ábrázoló, láncon csüngő befutóéremnek, csak a szám sarka nem mozdul a fülem irányába, muszáj a két ujjammal odaigazítani. Így pont látszik, hogy tele van a szám iszappal, nem túl előnyös felvételek készülnek.

Közben befut effe törzskommentelőnk is, aki gyenge nő létére becsülettel helytállt ezen a férfias pályán, és ugyanolyan sáros, mint én, csak rajta van felső is.

Kifújom magam, és habár az első gondolatom az, hogy soha többet, Rrróka kedvet kapott a Brutálfutáshoz, úgyhogy 2013-ban talán már párosban indulunk. Leadom a csipet, kérdi a kedves szervező lány, hogy biztos nem kvalifikál az időm a 17 órakor kezdődő döntőre, mert akkor még maradjon nálam. Mondom, nem hiszem, de bárhogy is lesz, én most indulok haza a kis családomhoz, az hétszentség, elég volt a dagonyázásból.

Később böngészve az eredménylistát, a 34:38-as időmmel a 4. futam 111 indulójából 14. lettem, ami összesítésben 471-ből a 62. helyre volt elég. Vígan mehettem volna tehát a döntőbe, de egy percig sem bánom, hogy nem maradtam. Majd jövőre!

Végül itt van pár fotó, röhögjetek rajtam ti is:

Lemúr Miki új cipője számolásra késztetett, osztottam-szoroztam és kijött, hogy már 1150 kiri van az én Saucony Progrid Omni 10 futócipőmben is, ami elég sok, figyelembevéve, hogy sokszor dombokon is futunk, úgyhogy gyanítom a múltheti sípcsont melleti fájás sem csak izomláz volt, hanem a megkopott sarokrész jelzése is. Fura, mert még mindig úgy gondolok erre a cipőre, mint "új" cipő, pedig 10 hónapos. Az elején keményen bántam vele, a sarokrész belseje szét is szakadt,de szerencsére garanciálisan javították. Múlt héten aztán pont a Saucony bolt felé volt dolgom, és kicsi feleségemmel megegyeztünk, hogy nézünk cipőt, a weboldal szerint van egy régebbi Progrid Omni 6-os jelentős árkedvezménnyel 15 rugó körüli áron, és pont a méretembe. Szokásos kedves eladósrác, kedélyes de szigorú kiszolgálás. Próbánál megjegyzi, hogy szerinte a Progrid Omni sorozatból az USA 9-es méret kicsit nagy, hisz majd másfél centi ráhagyás van, és érdeklődik van-e még lábujjkörmöm, igenlő válaszomra pedig szerencsésnek nevez. A leszállított árú csukából persze nincs féllel kisebb méret, jöjjön a Progrid Omni 9-es verziója, a 10-től elment a kedvem a sarok gond miatt, bár ami a polcon van, annak rendesen rögzítve van a bélése sarkához, nem mint az enyémnek volt, megállapítjuk, hogy az akár gyártási hiba is lehetett, ahol fát vágnak ugye, ott hullik a forgács.
Nade az Progrid Omni sorozat USA 8,5 mérete (európai 42-es) szorít, mert keskeny a kaptafa, nem kényelmes, nem kell, a 9-es meg tényleg nagy, és bár eddig nem volt belőle gond, hátha kitolja pár perccel a lábujjfájást a fél méret különbség. 8,5 félbe milyen típus van ami jó nekem, ha nem is annyira stabil? Phoenix 5. Hm. Mintha csiripiszlinek lett volna ilyenje, ráadásul ez fiú színekben nem is ronda, mint a préselt bagoly, szürke-ezüst, meg fekete-UV-zöld. 8,5 méretben felpróbálva megfelel, csing-csing, kassza, 22990 HUF.
Péntek reggel el is vittem futni. 500 méter után meg kellett állnom, mert fájt a jobb lábam boltozata, nem is kicsit. Szorít a cipő? Vagy ennyire hiányzik a támasz? Túl szorosra kötöttem? Kilazítottam, mentem tovább, de végig diszkomfort a jobb lábon, nem örültem. A bal viszont meg se szólalt, most ebből milyen következtetést vonjak le? Majd meglátom következő futásnál, de már előre törtem az agyam hogy vajon cserélnek-e vissza ilyen esetben, vagy vaterázni kell féláron. 
Szombaton mentünk a Brutálfutásra, mondom Lemúr Mikinek, hogy milyen gondban vagyok, alig várom, hogy mehessek megint tesztelni, ha időben hazaérünk és nem leszek hulla fáradt, akkor este megyek futni, mert kétségek közt hányódom, mint egy szappanopera hősnője, de én nem akarom hatvan részen át húzni. Időben haza is értünk (a Brutálfutásról versenybeszámoló hamarosan, addig érjétek be lenti sokat sejtető promóképpel.), és éppen megbeszéltem családdal hogy napszáltával megyek futni, amikor látom futócuccban Dobzsét az utcán. Szóltam neki, hogy nézze meg a fotókat aztán menjünk együtt, első szóra rá is állt, így a fülig dagonyás Lemúr Miki portfólió megtekintése után a sóskúti kőbánya felé vettük az irányt egy laza tizes futás reményében, azzal a fenntartással, hogy én bizony visszafordulok ha fáj, a cipő és persze a lábam kímélése érdekében.
A cipő azonban kényelmes volt, én pedig megnyugodtam, hogy csak a túl szoros kötés okozott sokkot a talpamnak, nem kell se reklamálni, se vaterázni.