Hosszútáv blog

Aki követi a blogot, az tudja, hogy én általában brutális metálnótákkal borzolom a kedélyeket havi powersong-ajánlás címén, ellentétben Rrrókával, aki inkább a langyos nagyon is fasza magyar alternatív zenakarokat kedveli.

Szembemenve ezzel a sztereotípiával, májusra a Two Steps from Hell vizsgadarabját választottam, tessék:

Az együttesről annyit kell tudni, hogy nem együttes, hanem egy Los Angeles-i vállalkozás, amelyik filmek és videójátékok traileréhez gyárt zenei aláfestést. Ez rosszul hangzik, de ebben a kis szösszenetben valójában együtt van minden, ami egy jó talpalávalóhoz kell: gyors tempó, nagyívű, fogós dallam, elemi erejű primitívség, vonósok, pátosz, borzongás.

Ideális powersong egy maraton utolsó, győzedelmes két percéhez.

Csörögtem Lemúr Mikire, mondta hogy öltöny-nyakkendő-borotválkozás, mennek esküvőre éppen, bizony nem tud jönni futni és holnapra nem prognosztizál futóidőt se az időjárás, se a másnaposság előrejelzés. Korrekt, holnap nekem se lett volna jó, családi muri, azért vágtam bele ma, mielőtt lecsapna ránk Pongrác a hidegfronttal. Ha ma 30 fok volt, holnap meg csak 15 fok lesz, akkor a statisztikusok szerint ez egy kellemes tavaszi hétvége, de a realitás azt mutatta, hogy a dombos útvonal jó ötlet volt, mert igencsak szükség volt a forduló felé a közkutakra, ugyanis addigra az isoital kifogyott (csokoládé nem is volt). Amikor visszafele megálltam a csapnál zenelejátszót igazgatni úgy folyt rólam a víz, mintha már megmártóztam volna a hűs habokban, pedig pont a telefonbeázást akartam megelőzni azzal, hogy ivás és lubickolás előtt rendezem a futó-setlistemet. Egy jó tanács ilyen izzasztó időkre: a csuklópánt nagyon jó a homlokunkból szemünkbe csurgó izzadtság törölgetésére, ellenben kellemetlenül meleg, így már otthon indulásnál vizezzük be, nem csurgósra, csak kellemes hűsítősre, tudjátok mit, 30 fokban akár csurgósra is. Én a futóórám szíját is  jól el szoktam áztatni, kellemesen hűsít, bár nem lehet belőle egy szorítással hűsítő vizet préselni napégette fejünkbúbjára, mint a frotír csuklópántból. Remélem ezek a csapok megmaradnak hosszú távon, nem áll elő az önkormányzat vagy a vízművek egy olyan ötletes magyarázattal, hogy ezek kihasználatlanok ÉS pazarlók egyszerre, azonnal le kell zárni őket.
Rég futottam a dombos útvonalamon, ez tipikusan egy személyes út, mert eléggé kell a forgalomra figyelni, és ketten egymás mellett futva már kellemetlen közelségbe kerülhetünk a járművekhez. Most ráadásul lomtalanítás is bonyolította a frogalmi helyzetet, gyökkettővel cirkáló utánfutós kombikból és kisbuszokból figyelték szakértő szemek, mit érdemes felmarkolni a lomhalomból. A magam részéről nagyon támogatom a lomtalanítást, mint az újrafelhasználás egy formáját, hiszen az adatok szerint a kitett cuccok legalább fele nem a kukásautókban végzi, ami marha jó arány. Azonban a fent említett szakértő szemek az udvarokba is betekintenek, nem egyszer megállnak, és kurjongatva, nagyon rámenősen zaklatják a lakókat, hogy ugyan már had vigyék el amit kiszemeltek, ez pedig nagyon kellemetlen, mert szinte levakarhatatlanok. Amit kitettek vigyék, de elégedjenek meg ennyivel. Szóval nagyon figyeltem nehogy átmenjen rajtam valaki, akinek érdekesebb a kirakott fél babakocsi és régi konyhaszekrény, mint egy hülye futó.
Az emelkedők tetejére érve, még az első csap előtt, de isoból kifogyva úgy éreztem, a környékre nem csak egy lomtalanítás, hanem egy dombtalanítás is ráférne, aztán somolyogtam azon, hogy Lemúr Miki biztos valami frappánsabb szóviccel állt volna elő, de könyörgöm harminc fok volt és másfél hete nem futottam, a domb pedig tényleg meredek.

Idő: 01:30:35
Táv: 15.6 km
Tempó: 05:48

Hejj de elszoktunk a futástól..! Vasárnap annyira kínlódtam az ötperc alá épphogycsak bevágó egyetlen tempós gát körtől, hogy a lelkiismeretem hétköznap elküldött kétszer futni, pedig csak három hétköznapunk volt. ...ööö... az a gátas edzés nem is vasárnap volt, hanem a szabadhétfőn... akkor azért volt ma ilyen fáradt a lábam! Éreztem szerdán is, amikor Andival a  szokásos módon hazafutottunk/bicikliztünk, hogy fáradt vagyok, de az a 4.5 km nem nagy megterhelés, aztán ma már tényleg rozoga volt a lábam, hát megvan az ok/indok/kifogás erre a viszonylag lassú edzésre. A szokásos Duna-gát útvonalon szerintem idén még nem futottam ilyen nehezen, bár a hazafelé már kezdett jól esni, és amikor a gáton hat, írd és mond HAT futóval is találkoztam mindig volt erőm kicsit kihúzni magam, ezt egyébként szakszóval buszmegálló szindrómának hívják, valamikor 95' táján olvastam a Spuri magazinban egy Kropkó Péter interjút, ott mondta, hogy azért jó ha az ember az élen fut és veszi a kamera, mert gyakorlatilag végig buszmegálló effektusban tud futni. Kropkó Péternek én hiszek, még akkor is ha triatlonos, és a futók mindig is némi távolságtartással tekintettek a triatlonosokra, szóval ha egyszer az élen futok, és egy motorról filmez egy háttal ülő operatőr, akkor majd kihúzom magam, ahogy itt a gáton tettem futósorstársaim mellett elhaladva, hellóhajrát kívánva.

(Jelzem, hogy Kropkó Péter nevét nagybetűvel írtam a címkékben, csak a blogmotor nemecsekel, és szívem szerint csupa nagybetűvel írnám, mert nagy reszpekt neki, sokszoros Ironmannek, ha tehetitek olvassátok el a "Megtettem mert elhittem" című könyvét, iszonyatosan motiváló.)

... ugyanis levezettem a gáthoz, hogy felmérőt fussunk a 7 km-es Brutál Futást megelőző orbitális edzéssorozat kezdetén. A június 16-i Brutál Futást úgy hirdetik, hogy iszonyú megpróbáltatás lesz, erdőn-mezőn, tökön-paszulyon, motocross pályán, susnyáson, álcahálón, szalmabálán keresztül nyüstölik majd egymást a kemény legények és leányok, plusz Dagadt Köcsög is ott lesz. A horrornak itt még nincs vége, a pályát és a futókat is folyamatosan locsolják! Mikor a versenykiírást megláttam, egyből tudtam, hogy ott a helyem, keresve sem találni jobb alkalmat arra, hogy méltón búcsúztassam a tavaly tavasszal vásárolt Sauconymat.

Rég kaptunk beszámolót versenyről, nemrég azonban Beton Nt hívott minket Kolozsvárra, a Vodafone Cluj Maraton-ra, hogy fussunk velük egész- avagy félmaratont. Az invitálást sajnos nem tudtuk elfogadni, annak ellenére sem, hogy futóblog sztároknak titulált minket (teljesen jogosan), de rábeszéltük, hogy írjon egy beszámolót erről a másodszor megrendezett versenyről.

Kolozsvári maraton

Miután a Hosszútáv-blog két szerkesztője mondvacsinált okokra hivatkozva lemondta meghívásomat (Jövőre megpróbáljuk! - rrroka), úgy döntöttünk, nem engedünk a rossz ómennek és mégis nekivágunk Erdély legrangosabb futóeseményének, ahol még kenyai és etióp futók is futnak (mert olyan rangos).

Tudni kell azt az itteni futókultúráról, hogy nincs. Vagyis születőben van... idétlen, esetlen, vérszegény, mégis kis türelemmel és jóindulattal szerethető. Mi egy kisvárosban és környékén szoktunk futkározni; rendszeresen ránkhúznak, jóindulatúan vigyorognak (hülyének néznek), figyelmünkbe ajánlják a kapálást, mint kellőképpen fárasztó dolgot – idővel sem a megértés, hanem a megszokás hallgattatja el őket. Azt gondolná az ember, hogy nagyvárosokban, ahol nap mint nap látnak futóbolondot, toleránsabbak az effélékkel szemben, de nem. Az autósok dudáltak, veszekedtek a rendőrökkel, bemutattak, beszóltak, stb... (Biztos pestiek voltak... - rrroka) bizonyítandó, hogy nem az autós ilyen alantas faj, néhány futó megállt és visszamutogatott neki – ezzel bizonyítva azt is, hogy nem időre, hanem csupán kedvtelésből futnak. Mindez egy különös bizsergést, egy érdekes alaphangot adott az egésznek.

Kolozsvár szép város. Jó benne futni. Nem vagyok az, aki árpádsávos boxeralsóban nagymagyarország térképpel takarózik éjszakánként, de azért magyarként egy kicsit jobb futni Kolozsváron – a városban, melynek múltjához épp annyira tartozik hozzá magyar múltja, amennyire azt szeretnék lemosni róla. Jó elfutni a nemrég felújított Mátyás szoborcsoport előtt, a régi magyar opera előtt, jó azt érezni, hogy itt itthon vagyunk.

A versenyről objektíven: kicsit korán van a rajt (9:15), ezért áprilisban nehéz jól felöltözni (Az afrikai futók úgy be lehettek öltözve, mint Lemúr Miki a tókörön. - rrroka). A 10,5 km-es pályán szinte végig futottak szembe is, így lehetett tartani az ismerősökkel a kapcsolatot, vagy végig lehetett nézni, hogy egy magabiztos és derűs arc másfél óra alatt hogy változik fokozatosan az életéért küzdő statisztává a Die Hard 5-ből. A befutó nem volt igazán átgondolva. A váltózónába érkeztünk be, ahonnan szabályosan elkergették a beérkezőt – angol tudósok megállapítása (lehetne): egy hosszú futás után érzelmileg jobban rezonál az ember a durva hangokra. Az befutócsomag más versenyekhez képest bőséges volt: műzliszeletek (3-4), víz, alkoholmentes sör, a rajtszámhoz pedig mindenki Isostar szeletet kapott és technikai pólót a szponzor logójával. Ez a kb. 3000 HUF-os félmaratoni nevezési díj mellett befektetésnek sem rossz (Ez nagyon korrekt ajándék, mondom én, hogy jövőre..! - rrroka). A díjazás szintén az átgondolatlanság jegyében zajlaott. Ugyanannyi volt a félmaratoni díjak összege, mint a maratoni távon. Ezért fordulhatott elő, hogy a félmaratoni mezőny erős volt, míg a maratoni gyengének mondható.

Mi kilencen érkeztünk a versenyre, velünk volt Dezső Sándor hódmezővásárhelyi BSI futónagykövet is. A fiúk jó – 3 óra körüli – maratoni időt futottak. A lányoknál kettős magyar győzelem született. A szegedi Kiss Ágnes állt a dobogó legfelső fokán, míg a velünk érkező :) Varga Éva orosházi futó 3:12-es idejével a dobogó második fokára léphetett fel. (Gratulálunk! Elég jó időket szaladtatok... - rrroka)

Köszönjük! :)

- 28 km futás
- 2h 22' 55" alatt

Szép az, amikor valaki futás közben legyőzi önmagát, de még szebb, amikor Pannonfunk mestert győzi le. Tavaly km-ben ugyanis keményen ránk vert (egyedül képes volt többet futni 2011-ben, mint mi ketten, respekt!), ez örök szégyenfolt a Hosszútáv blog egyébként makulátlan fehér zászlaján (megadjuk magunkat!). Most meg az volt a téma, hogy a tó körül megszorítja-e 15 percre a mi időeredményünket. Ráadásul a helyszínen kiderült, hogy rosszul tudom, a 15 perc valójában 20, nekem meg durrant ki a taknyom, privátim, innen szép nyerni.

Szombaton komolyan fontolgattam, hogy el sem indulok, mert a hét elején igen belevetkőztem az április szélbe némi kerti munka során, és sikerült jól meghűlnöm. De hát meg van beszélve, meg minden, plusz az én -- engedéllyel tartott -- látványfegyveremre is számít Pók Janó, mint startpisztolyra, ezzel indítják a mezőnyt, mi lesz, ha nem megyek, 700 ember toporog a rajvonalnál? Lázálmomban már láttam, amint Janó elszalad papírzacskóért, felfújja és eldurrantja, hogy néz az ki. Szóval erőt vettem magamon, felkeltem vasárnap reggel 7-kor, és bevágódtam a kocsiba Andi, Izmitom és Rrróka mellé, szevasztok, van valakinek papírzsebkendője?

Alig parkoltunk le az agárdi szabadstrandnál, megjelent Pannonfunk is, bőszen kenegette magát lóbalzsammal, és nagyon elszántnak tűnt. Snecit is hozzánk sodorta az élet vihara, Rrrókával rögtön eszmét cseréltek chi-futás ügyben. Az ő rábeszélésére hántottam le magamról egy réteg öltözéket, reggel ugyanis szabályosan rázott a hideg, és jól beöltöztem. Az idétlen sapka azért a fejemen maradt, de az egyujjas kesztyűt a kocsiban hagytam, és levettem a poláromat is, pedig az eredeti terv az volt, hogy ha menet közben melegem lesz, odadobom a kísérőknek. Félszemmel láttam egy autót is, hogy "Polárőrség", vagy valami ilyesmi.

A március havi Péterfy Bori nóta megosztotta közönségünket, ennyire talán még sosem volt szélsőséges olvasóink véleménye egy talpalávalóról. Borboleta már a kommentekben ajánlotta ehavi formációnk, a Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó egy másik nótáját, de mivel azt úgy nem ér, hogy már szerepelt, kicsikartam tőle egy másik dalt, és persze hozzá az elmaradhatatlan személyes véleményt:

"A banda ebben a formában sajnos már nem létezik, mert az énekesnő, Herczeg Flóra szóló karrierbe kezdett. Szeretem ebben a zenében a különböző stílusok keveredését, egy kis reggae, egy kis ska, egy kis rakkenroll, mindezek mellé népzenei elemek és egy népdal, és mégis, a végeredmény egységes egészet alkot. Szerintem annyira jó kis ritmusa van, hogy muszáj rá futni!
Flóra egyébként az én legjobb barátnőm, már huszoniksz éve ismerjük egymást. A gitáros fiúval pedig jártam 100 évvel ezelőtt. Szóval komoly érzelmi szálak kötnek a bandához :D"

Húsvéti ünnepkörbe érve vasárnap mi is eleget tettünk vallásos kötelességünket Lemúr Mikivel, a futás híveiként tízkor ünneplő gúnyába bújtunk, és nekivágtunk a körmenetnek a Duna-gát irányába. Gyanakodva lestünk szemünk sarkából más vallások híveire, a vidámvasárnapi autósokra, országúti bringásokra, hétvégi motorosokra. Példabeszédünkben megemlítettük barátainkat a futásban, és hogy buzgón várjuk a jövő heti ökumenikus zsinatot.
Ezt a suta párhuzamot nem is erőltetem tovább, már mindenki számára kiderült, hogy vallásilag igen alul képzett vagyok, a húsvét nekem sonka, meg locsolkodás, Lemúr Miki szokott néha korrepetálni teológiából futásaink közben. Bizony a futásaink nem csak szórakoztatóak, hanem tanulságosak is. Mire a gátra léptünk elöntött minket  a kreativitás is, a Tóparti-futópartira magunkat buzdító és pannonfunkot demoraziláló rígmusokat faragtunk punk-deathmetál stílusban, a hanghatásokat visszaadni nem lehet, a szövegeket se tudom idézni, reméljük vasárnap eszünkbe ugrik majd egy-egy strófa. 
Nem voltunk valami nagy formában, erős szembeszél is fújt, Lemúr Miki kicsit kialvatlan volt, nekem péntekről izomláz húzta a lábam, így félpályán megálltunk egy kicsit a Duna-parton lapos kövekkel kacsázni, több-kevesebb sikerrel pattogtattuk vissza a mélybe a kavicsokat, amik éveket vártak arra, hogy végre partra vetődjenek. Kagylóval kacsázni nem lehet , de büdös lesz az ember keze.
Visszafelé a gát aljában némileg szélvédettebb úton futottunk, terepfutás és dombos útvonal egyben, kell a változatosság, nem mindig csak az a sok rideg aszfalt. Nemsokára már az utolsó métereket tettük meg, éreztem, hogy kilazult az izomláz a combomból, és hogy jól ment az apró lépkedés, mondom is Lemúr Mikinek:  
- Már csak a sarokra érkezésről kell leszoknom.
- De hát te az utca közepén laksz.

Idő: 01:11:37
Táv: 13.33 km
Tempó: 05:22

Bejött Andinak ez hazabiciklizés, a hét elején a kedvező időjárásban kétszer is kerekeztünk a busztól otthonig. Az a tapasztalatunk, hogy emelkedőket futni sokkal könnyebb mint tekerni, viszont síkon meg kicsit eseménytelen egy futó után karikázni. Az a tervem, hogy keresünk majd mellékutakat, ahol tudunk egymás mellett menni, mert a Sárd utcában elég nagy a forgalom és nem biztonságos a párhuzamos haladás az amúgy is csak egy sávos aszfalton. A földutakon viszont mély sebeket hagy a nagy ütemben folyó csatornázás, az egyik közeli keresztutcában pl. két hete kiásták az aknafedőket a rátöltött föld és kőzúzalék alól, így 40 cm mély meglepetés kráterek várják a megszokásból kocsikázókat. Sár szerencsére nem nagyon van, a legtöbb helyen murvával borítják be a visszatemetett csatornaárkok felső rétegét, amitől tényleg nincs mocsár eső után, száraz időben viszont van sivatag és por, soha semmi nem lehet tökéletes.

A két bemelegítő bringás futás után aztán csütörtökön terveztem egy hosszút, végül ez péntekre halasztottam, mert dolgom is volt (cseresznye permetezés), meg izomlázam is, különben is, mennyire stresszoldó már pénteken meló után futni egy nagyot? Szerintem kötelezővé kéne tenni. Korán végeztem, háromkor már futócipőben voltam, és lelkesen vágtam neki a Fundoklia-Levendulás-Alsóvölgyi körnek. A futáshoz az Elevenhold zenekar összest választottam random számsorrendben, remek futózene ez, nem is tudom miért nem voltak még talpalávalóban, talán mert pár éve feloszlottak, ami miatt az énekesre azóta is indokolatlanul haragszom. (Hoppá, most látom, hogy van új album új énekessel, sajnos a hegedűs leányzó nélkül.) A feljebb említett csatornaprojekt a fundoklia felé is mozgalmasabbá/porosabbá/sarasabbá teszi a futást, egy kilométert futottam egy billenős IFA előtt, remélem a sofőr nem nézett lánynak, hogy guvadt szemmel bámulja ezalatt a hátsóm. Repültek a kilométerek, chifutós fókuszokat próbálgattam amikor éppen nem mindenfélén járt az eszem, ment  a pörgős lépkedés, a dőlés, és szerintem a medence vízszintezés (kőműves nélkül, mielőtt Saaby megkérdezné :D) is, de úgy tapasztalom, hogy ezeket a vattába csavart acéltű alapfókuszokat nehéz sokáig fenntartani, az ember gondolatai folyton elkalandoznak, gödrök, IFÁk, kutyák, orrfújás, mind-mind megszakítja a konkrét koncentrációt, amihez azonban egyre könnyebb visszatérni, úgy érzem kezd beépülni az alap hozzáállásba, ahogy azt a chifutás könyvben is ígérték. (A Chifutásról Borboleta írt egy jó cikket a blogján, ezt felhasználva-kiegészítve hamarosan én is írok valamit, idő kérdése az egész.)
A levendulás közepe táján egyszer csak fények tűntek fel szemből, 5-6 quados robogott a földúton, szemlátomást egy tapasztaltabb oktató/vezető, és újoncok. Amikor megláttak lehúzódtak, majd megálltak, sőt még köszöntek is, tisztára meg voltam hatódva. Valahol a környéken biztos lehet quad túrára jelentkezni, ez érdekes lehet, érzéseim azonban kettősek, hiszen a természet lágy ölére viszünk ki büdös technikát, bár tény, hogy a szeméthalmok, autógumi-füzérek és műszerfal maradványok között ez nem már oszt nem szoroz. 
Félúton elkezdett szemerkélni az eső, majd egyre erősödött, átcsapott abba a fajtába, amiben nem indulsz már el futni, de ha futás közben vagy, akkor nem igazán érdekel, pláne ha fél úton vagy és hazáig így is úgyis futni kell. Nem is áztam át, de a telefonomat azért becsomagoltam a papírzsepi zacskójába, ez a visszaragasztható tetejű nagyon alkalmas erre, a 2010-es maratonon zuhogó esőtől is megvédte az akkori telcsimet, pedig ott majdnem négy órán át kellett funkcionálnia. Természetesen az eső volt a legkisebb gondom, jött a nagylábujjam zsibbadása, próbálhattam bármit, mozgattam, mereven tartottam, ráléptem, nem léptem rá, érdekelte is őt, el volt foglalva azzal, hogy egyre erősödő kínkeserveket okozzon, 1:37 körül sántikálóssá alakítva daliás chifutásomat. Ilyenkor kicsit meginog az elhatározásom az őszi maratont illetően.
Végül 1:43 alatt teljesítettem a valamivel több, mint 19 kiris távot, ami tök jó idő, azonban elgondolkodtató, hogy ugyanezen az útvonalon október végén 8 perccel gyorsabban szaladtam végig öt perc alatti tempóval. Azért a tókör az menni fog, de a maraton... Átgondolom én ezt még egyszer.
Ja és az eső miatt persze permetezhetek újra. 

- 13 km futás
- 1h 26' alatt

Nemrég effe javaslatára kiterjesztettük észak-keleti irányba az Érd környéki kalandozásainkat, és elkocogtunk a Anna-hegy kilátójához. Múlt vasárnap, mialatt a magyar futószcéna nagy része a Vivicittán küzdött, ismét elindultunk ebbe az irányba, átvágtunk az M0-s fölött, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve mégsem szaladtunk el a kilátóig (ennek valószínűleg köze lehet Rrróka tériszonyához, de erről nem beszélünk), hanem kitaláltuk, hogy megnézzük magunknak azt a bazi nagy országzászlót, amit már a múltkor is kiszúrtunk. Át is vágtunk az M0-ás bővítés építési területén, a neonmellényes biztonsági őr csúnyán nézett, de kedélyesen integettünk, nincs harag.

Tudom, hogy 30 fölött fura erre rácsodálkozni, de az országzászló közelről még nagyobb, mint távolról! Az alábbi kép valamelyest érzékelteti a nagyságát, nemkülönben a Rrrókáét, aki egyre szemérmesebb, nem szereti, ha fotózzák, mióta a Futóblog exkluzív interjúja nyomán sztár lett:

Megkérdeztünk egy épp oda zarándokoló kisgyerekes családot, hogy mi ez, a világ legtermészetesebb hangján mondták, hogy ez itt az országzászló, de hogy van-e valamilyen jelentősége a helyszínnek, azt nem tudtuk meg. Vélhetően nincs összefüggésben azzal a ténnyel, hogy száz méterre tőle két kis emléktábla jelzi azt a helyet, ahol hét évvel ezelőtt megtalálták a több lövéssel kivégzett F. József és testőre holttestét.

Futás közben megállapítottuk, hogy Diósdnak ezen a részén gyönyörű házak vannak, néhányat árulnak is, úgyhogy ha valakinek van 60 milliója elfekvőben, egész pofás kis palotát vehet.

Szintén fény derült arra, amit eddig is sejtettem: derék futócimborám fenntartásokkal kezeli, amit mondok neki. most is gyanús pillantásokkal méregetett, amikor arról értekeztem, hogy a veteményes ellepő spanyol csupaszcsiga egyetlen hatékony és ökológiailag korrekt irtási módja a spanyol indiai futókacsa rászabadítása a konyhakertre. Nyilván azt gondolta, hogy április elseje alkalmából ugratom, pedig nem, még bérelni is lehet ezeket a szimpatikus állatokat, aki nem hiszi, járjon utána. Vagy kérdezzen meg engem.