Hosszútáv blog

Beton NT sporttárs megörvendeztetett minket az első maratonjáról szóló beszámolójával. Olvassátok szeretettel!

Maratonfutás – erről a szóról az jut eszembe, hogy a beszéd és a nyelv a valóság megerőszakolása, összenyomása, szegénnyé tétele. Illúzió az, hogy beszélünk valamiről és így meg tudjuk osztani élményeinket. Csak egy szó – igazából ez a Sliders-ék távirányítója egy párhuzamosan létező dimenzióba.

 

2012. április 19-én neveztem 57 Euróért a 2013. április 14-én esedékes bécsi maratonra (a félmaratoni nevezés 38 Euró volt). Két éve futottam akkor. Néhány félmaratonnal a hátam mögött, gondoltam egy év bőven elég lesz, hogy szépen felkészüljek egy négy órás időre és meglepetés nélkül begyűjtsem az első maratoni érmemet. Erre mondom, hogy ember tervez – ember végez. A 2012 őszi – magamhoz képest – csúcsformámat, amivel bőven meglett volna a négy órás idő, hagytam, hogy megegye az idő vasfoga. Novembertől minden hónapban volt egy teljes hét, amikor nem futottam... volt, hogy tíz nap is. Ezt az edzéstervet sikerült megkoszorúzni azzal, hogy márciusban kb. három hetet hagytam ki és a havi mérlegem 68 km volt. A havi egy harmicas futás, vagy a feletti azért megvolt. Úgy gondoltam ez így nem elég, ezért még elszívtam pár csomag cigit is, szóval mindent megtettem, hogy szabotáljam első maratonomat.

 

Április elején azt éreztem, hogy akkor ennek itt a vége. Elmegyek, letötyögöm a felet, aztán majd lesz maraton máskor. Le is levelezem, hogy ez hogy kivitelezhető. A válasz szerint semmi gond, ott állok meg, ott futok be ahol akarok, ha 21-nél, akkor szerepelni fog az eredményem a félmaratonisták között.

 

Így érkeztem meg a Monarchia fővárosába.

 

Pénteken városnézés... Hazafele menet nem tudom mi történt – az cseng a fülembe, hogy hat óra a limit... **csába! – annyi idő alatt csak bekúszok valahogy – gondoltam – így hát megszületett a Döntés, vasárnap úgy indulok el, mint aki maratont fut ma – és máris büszke voltam magamra.

 

Röpke 12 perc alatt elrajtoltam harmincezredmagammal. Belőttem egy biztonsági tempót – értsd: olyan lassan futottam, hogy a pulzusom a laza zónába maradjon, ami nálam 140 tájéka. Ez nekem ott kb. 6:10-6:20-as km-et engedett. Futottam, futottam, futottam – tartottam a tempót és a pulzusom is barátságosan viselkedett. Láttam esélyét annak, hogy ebből lesz valami. 18 km tájékától bolondokháza lett. A félmaratonisták ott kezdtek el vagy száguldozni, vagy elájulni. Én a belső békét kerestem... figyeltem a térdem, a talpam, az inaimat, mit gondolnak az előttünk levő dolgokról. Hát mit mondjak?! – megpróbáltak meggyőzni arról, hogy fussak be. Úgy volt ugyanis megoldva a pálya, hogy 21 km után elfutottunk a cél előtt, láttad a célt, a SÖRt, a pihit – ha mazó voltál, akkor azonban előtte balra kanyarodsz és elmész még egy körre – ez a második kör különbözött az elsőtől.

 

Egyéletemegyhalálom! – most vagy soha! – Lássuk milyen mély a nyúl ürege! --- balkanyar!

 

Csend.

 

Ez volt az első, amit abban a másik világban tapasztaltam. A félmaratonisták nélkül nyugalom volt, mindenki be volt állva a saját tempójára és olyan nagyon nem érdekelte mit vetít neki a mátrix. Így szépen elutazgattam én is kb. 30-32-ig. Itt kezdődött a neheze. Kezdett itt is fájni, ott is fájni, a cipő szorítani... kezdett bad trippé válni az egész. 35 körül kezdtem hangosan beszélni magamban, 37- 38 körül pedig már nagyon örültem, hogy nem értik amit mondok. A kezdeti tempót szinte végig tudtam tartani, csak a pulzusom ment fel 140-ről 180-ra. 41 km-nél éreztem, hogy meglesz – akkor ha meglátok valakit, akit ismerek biztos a nyakába borulok és sírok. És meglett... 4:32:33 Nem tudom milyen felkészülten maratont futni, de így nagyon kemény – nem ajánlom senkinek, hogy utánam csinálja.

 

Bécs szép város. Amíg nem fáj, jó benne futni. A szervezés rutinos volt, azon kívül, hogy minden irtó drága, rendben volt ez a kiruccanás. Az eseménypóló 25 Euró volt, ha a rólad készült képeket szeretted volna élvezhető minőségben letölteni, az 50 (!). A következő maratonomra tuti felkészülök rendesebben... Ember tervez...

 

Rá egy hétre ismét Kolozsváron voltunk a III. Kolozsvári Maratonon. Váltóban futottunk, így pihentem. Ismét ajánlom mindenkinek azt a versenyt. 10 Euró a félmaratoni nevezés, ebben pasta- partytól pólóig, Isostar energiaszeletig minden benne van... ezekért Bécsben mind komoly összeget kértek.

 

 

Idén két versenyre megyek még el. Havasrekettyén, a Vlegyásza alatt lesz augusztusban egy hegyi félmaraton, valamint szülővárosomban Nagyváradon is ideje lenne már futni egyet – ez lesz szeptemberben.

 

Ha nem tudod mi a bajod az életeddel, fuss felkészületlenül maratont és nem kell tovább keresgélj!

 

Áprilisi (éppen hogy belefértünk...) talpalávalónkat érdi futópajtásunk Imre szolgáltatja.
Imrével az Érdkörbén futottunk össze, tökéletesen sikerült neki bemutatnunk, milyen amikor az ember elfutja az elejét a tömeg hangulata miatt. :) Képzeljétek el  ha még ez a Clawfinger - Out to get me ís süvöltött volna! :D

Emlékszem, még suliba jártam, mikor először hallottam a Clawfinger Truth című dalát. Gondoltam megnézem, mit tudnak ezek a svédek egy egész albumon, és elég egyhangúnak tűnt, szóval egyből nem tetszett meg. Ebben valószínűleg közrejátszott az is, hogy akkor még hallgattam a zenéket. Leültem, és egy órát csak azzal töltöttem, hogy csukott szemmel végighallgattam egy albumot.
Most már nincs időm ilyen úri mulatságokra... egy óra szabadidő csak zenére? Ki van csukva, mellette vagy a gépen nyüstölök valamit, vagy olvasok, vagy vagy vagy... sose akarjatok felnőni...
Aztán szépen lassan jöttek tőlük az anyagok, és valahogy elérték azt a státuszt nálam, hogy már kedvelem őket és nem zavar az ismétlésük. Ha megélnek még 15-20 évet, akkor olyanok is lehetnek, mint a Motörhead vagy az Iron Maiden: nem hoznak újat, de egyrészt amit adnak, azt profin csinálják, másrészt ezt várja tőlük az ember.
De az biztos, hogy futni ideális, mert a dalaik legtöbbje amolyan zakatolós, húzós szám, kellemes ritmusban.

Néhány hete felmerült, hogy futva kellene menni az Érdkörbére, ami egy 30 kilométeres Érd körüli családcentrikus bringás rendezvény. Egészen lelkesek lettünk, egy ekkora táv jól jön a kilométergyűjtésbe, és itt az alkalom, hogy pár netes relációt IRL is rövidre zárjunk más érdi futókkal, és a civil szervezőkkel. Tesómék is jöttek, így a hátországunk is megvolt, már csak azon kellett filózni, hogy hogyan fogjuk bírni a tempót a kerékpárosokkal, akik a tapasztalatim szerint síkon kicsit gyorsabbak, emelkedőn pedig kicsit lassabbak a futótempónknál (lejtőn találjátok ki). Vendégként ugyanis semmiképp nem akartunk útban lenni, pláne nem balesetveszélyt okozni. Lemúr Miki a szokásos felkészülést végezte a futam előtt, vagyis rápihent hétközben, én azonban vasárnapra túl voltam egy 20 kiris jóleső, de nem túl jól menő Hárosi-öblös körön, meg egy szombati igazi "Hova futol?!" szituáción, amikor a pénteki huszassal a lábamban haza kellett futnom a kocsiszerelőtől. Igaz csak 5 km meg egy laza domb, de a térdeim környékének szüksége volt a vasárnapi indulásnál egy adag büdös bemelegítőkrémre.

Egészen sokan összejöttünk a délelőtti napsütésben, volt vagy 1000 bringás (Érden ez nagy szó, nem annyira összejárós város), összecimbiztünk a két futóismerősömmel is, Imivel és Karcsival, ők egyelőre az első 10 kiris szakaszt tervezték futva. Tesóméknál elhelyeztük az elején nem kellő cuccokat, és az egyik szervező, Süle Zsolt biztatására beálltunk a kerékpáros raj legelejére. Bringaemelés, dudaszó és már indulhattunk is. A sok kétkerekű között sokkal könnyebb volt elhelyezkedni, mint azt gondoltam, így volt időnk beszélgetni is a hozzánk csapódó ötödik futóval, Zolival. A bringások csak kicsit néztek furán, főleg a fiatalabbaknak volt meredek elképzelés, hogy 30 kirit végig lehet futni, de megnyugtattuk őket, hogy dombon felfele még gyorsabbak is szoktunk lenni, mint ők, de azért majd bevárjuk őket.

A gátról inkább letértünk a gát melleti ösvényre, hogy ne zavarjunk a keskeny bringaúton, Lemúr Miki szerint így a susnyásban szert tehettünk a kulacsövek mellett kullancsövekre is. A gát végére a két 10 kiris teljesítő barátunk lemaradt kicsit, nekik még gyors volt ez az 5:30 körüli, sűrű tempóváltásos sebesség, mi viszont vidáman csörtettünk előre, végül úgy találtuk, hogy a csapatot vezető szervezők és a biztosító rendőrautó között vagyunk a legjobb helyen. Az emelkedőn ez is lassúnak bizonyult, megelőztük a jardot, és helyreállt a világ rendje: nyilván sokkal jellemzőbb, hogy rendőrautó előtt futnak a népek.
Itt jött az első nagy pihenő, ahol a bringások bevárják egymást, a majd két kilométerre elhúzódó sor ilyenkor tömörül, pihen, frissít.
Nekünk futóknak viszont az ilyen megálló egyáltalán nem való, egy ilyen pauza teljesen kiránt a futás ritmusából, a szervezet takarékra teszi magát és nem nagyon akar újraindulni. Lemúr Miki számolgat, ilyen tempóban, ilyen szünetekkel ez a futás bizony elhúzódik akár 4-5 órán át is. Mondja, hogy ő kb. a fele idővel számolt, és inkább kis családjával lenne. Nem baj, ha hazakocog? Miért lenne baj, menj csak pajti. Pacsi, mosoly, integetés, Lemúr Miki balra el. Újdonsült futópajtásunk könnyebb helyzetben van, az ő kis családja végigtekeri a nagy távot, de bennem is kezd motoszkálni a gondolta, hogy ennyi időre nem kéne vasárnap lelépnem, de olyan jól esik ekkora társaságban futni... 

Mögöttünk vagy két kilóméteren keresztül széthúzódott a bringások hada

Mire ide jutottam a gondolatmenetben már megint harsant a dudaszó, ideje volt indulni. Felvettük biztonságos pozíciónkat a rendőrautó mögött, kérdezetem az egyik rendezőt mögöttünk jók vagyunk-e itt, ő barátságosan biztosított róla, hogy nagyon is, nyomjuk csak bátran. A megállás után a lemerevedett térdeim nehezen melegedtek be, de a domb tetejére, már nagyjából rendben voltak. A kis emelkedő után egy nagy lejtő következett, itt először inkább a járdán haladtunk, mert azt gondoltam, hogy a bringások majd nekierednek a dombnak, akkor aztán nagyon nem leszünk jó helyen a 30-40-el tépő, ilyen tömeges szituációban tapasztalatlan srácok között, de a szervezők nagyon előrelátónak bizonyultak, nem engedtek a lendületnek, inkább a biztonságra törekedve visszatartották a csapatot, és kicsivel a mi futótempónknál lassabban gurultak. A rendőrautó és a motorosok miatt tisztára olyan érzés volt, mintha egy futóverseny élmezőnye lennénk, a következő domb tövében már vagy 200 méterrel a biciklisek előtt mentünk, a dombon meg még nőtt is a távolság, egész jó iramot futottunk felfele Zolival, a következő megállónál még bohóckodva hajráztunk is az ott váró szervezők örömére.
Néztem az órámat, lassan bruttó két és fél órája nyomtuk ezt a 15 kirit (nettó másfél). A térdeim az újabb megállónál egyre jobban mondták a magukét, nyafogtak, hogy sok lesz a domb, még több a lejtő a hátralévő útvonalon, azokhoz meg most nincs kedvük. Telefonáltam haza, hogy mi a helyzet, és nem volt nehéz meggyőzni magam, hogy a további két és fél óra helyett kocogjak inkább haza. Kicsit feladásnak éreztem, de azzal racionalizáltam a maximálisan emócionális döntést, hogy ez nem verseny, és semmire sem jó, ha szétcseszem a fáradt lábaimat egy hangulatos, de szervezetemnek már nem jól eső további 15 kilométerrel. Futottam egy maratonnyit az elmúlt három napban, legyen egyelőre elég az.
Megint jött a dudaszó, a biciklisek itt kétfelé válltak, a 15 kilométeres kör a dombon lefele vissztért a rajthoz, a többiek pedig elindutak egy jó 5-6 kilométeres emelkedőn Érd legteteje irányában. Odasprinteltem Zolihoz, mondtam neki, hogy én itt most nehéz szívvel, de kiszállok, nyomja keményen, olvassa blogot. :) Bevártam tesómékat, biztattam őket is, aztán végigvártam a sort, még jó 6-8 percig vonultak el előttem a kerékpárosok, pedig egy jó részük a 15 kiris úton már elindult visszafele, úgyhogy így belegondolva biztosan jóval többen voltunk, mint ezren.
Lassan elindultam én is a dombon leguruló csapat után, a lejtőn aztán éreztem, hogy jó döntés volt ez a hazamentel, a lábikóim pedig buzgón helyeseltek.

Nagyon köszönjük a lehetőséget és a türelmet a szervezőknek! :)

Ha április, akkor Tóparti Futóparti, a kedvenc futórendezvényünk ever. Habár teljesen edzetlenek voltunk (főleg én, Rrróka még el-el kolbászolt a határban), szóba se jött, hogy kihagyjuk. Már csak azért sem, mert Pók Janó főszervező számított a jó öreg riasztópisztolyomra, amivel már évek óta indítja a mezőnyt az agárdi polgármester, nem hagyhattam cserben.

Korán a helyszínre értünk, mégis alig találtunk parkolóhelyet, mert az általában erre használt placcot végig víz borította. Megálltunk inkább az út szélén, mondtam is Rrókának, hogy legalább megspóroljuk az evezési díjat.

Leadtuk a magunkkal hozott kólát, banánt, miegyebet, majd átvettük a rajtszámot. Próbáltam rábeszélni a pult másik oldalán álló kedves hölgyet, hogy adja nekem a “666”-ot, de nem jött össze. Lehet, hogy azt ki is hagyták, mint az amerikai felhőkarcolókban a 13. emeletet. Végül a “222”-ben kiegyeztünk, Rrróka pedig a “223”-at kapta, hiszen már ekkor lehetett sejteni, hogy mögöttem fog befutni, mhehh.

Nem tudom, más hogy van vele, nálam a reggeli cigi után mindig beindul a perisztaltika, és ez olyan, mint amikor a kaszás szólít, ha menni kell, akkor menni kell. A parton szerencsére van egy erre a célra szánt házikó, odamegyek én is a papírzsebkendőt gyűrögető sporttársakhoz. Így álldogálunk ott a vécéfülkék előtt a sorunkra várva, mikor benyomul egy srác pisilni. Meglepődik, hogy üresek a piszoárok, kérdezi, hogy “Hát ti meg mit álltok itt?”. “Mi csak szeretjük nézni.”—mondom neki, erre sarkon fordul, és kimegy. Lol wtf XD.

Kicsit hosszabbat terveztem, egy huszas körül, de aztán csak gát lett a pénteki edzésből, de nem baj, ez is teljesen jó a többi heti egy futáshoz képest. Nem tudom hányszor futottam már ezt az útvonalat, mégis azon gondolkodtam futás közben, hogy pontosan milyen hosszú is ez a pálya? 14,5 kiri? Vagy ha a városközpont felé jövök, akkor kicst több, mint 15? Fogalmam sem volt. Végül lemértem újból a futoterkep.hu-n, 14,5 kiri jött ki, 4,6 körül van a gátig, ezt mostmár igyekszem megjegyezni. Kéne bele még egy kis hurok, hogy meglegyen a 15 km.
Végig esett az eső, de nem áztatóan zuhogós volt, így egy pár kilométer után már nem is érzékeltem, csak futottam rezignáltan, kis lépésekkel, és mindenfele járt az agyam.
Egy platós, négyajtós teherautóból kiabált rám egy építőmunkás: "Hova futol?!", mi a fenét mondhatna ilyenkor az ember? Mi futók elég ritkán futunk A-ból B-be, leginkább csak A-ból A-ba, maximum A'-be (á vessző, ha még emlékeztek matekóráról). Váltóversenyeken, mint az Ultrabalaton, na talán ott fordul elő, hogy nem egy helyen van rajt és a cél, de ott sem igazán valahova fut az ember.
Te hova futol? A legtöbbször, csak úgy futol, mert jól esik, nem?

Na, akkor holnap a Velence körül!

Idő: 01:20:21
Táv: 14.65 km
Tempó: 05:29

Közben megtaláltam, hogy az edzesonline-on lehet rögzíteni útvonalakat, és új edzésnél a meglévőkből válaszatni. Már benne is volt ez a Duna-gátas kör, 14,65 km hosszal, át is írtam rá gyorsan az edzésnapló bejegyzést, mert így 5:30 alá ment a számított tempó. :) Lehet szűrni útvonalakra, kíváncsi vagyok az eredményeimre ugyanezen a pályán.

Így jár az, aki húsvét hétfőn kihagyja a hétágra sütő napot, mehet másnap szemerkélő esőben futni. Nem mintha abban ne lenne élvezet, de azért némileg alacsonyabb a faktorszáma.
A gazdagréti terepfutásunk után én egy legénybúcsúval vezettem le, ami nagyjából el is intézett egész hétre, az elején még a másod- és harmadnapokkal küzdöttem, utána meg valami megfázós betegség próbált belázasítani, így egy métert sem futottam. A locsolkodós hétfőn így aztán nem volt nehéz nemet mondani az italra, de futni, azt nem mentem. Kedden megjött a kedvem, hisz nyakunkon a tóparti futóparti. Hiába visszhangzik a fejemben Lemúr Miki mondása: "késő a hegy alatt lovat abrakolni", én azért szerettem volna futni a 28 kiris vasárnapi táv előtt. A megfázós bénázás továbbra is lekonyított, így középtáv lett belőle, mindössze 12 kiri.
A futónaplóba feljegyezném, hogy nagyon jól esett eső és futás egyaránt, a megfázósdi miatt pedig néhány köhögés után Ron Wesleynek éreztem magam az alábbi jelenetből:

Idő: 01:06:13
Táv: 11.9 km
Tempó: 05:34

Maga a verseny sokkal jobban sikerült, mint a tavaszindítás, hiszen megint esik a hó, mintha március végén bárki is örülne neki.
A szombati Gazdagréti Tavaszindító Futóverseny egy remek kis létszámú verseny volt, aminek a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola adott otthont, persze nem úgy, hogy bent kellett körözni a tornateremeben egy négy zsámollyal kijelölt ötven méteres körön, hanem hogy itt volt a versenyközpont, öltöző, büfé, klotyi és Vágási Feri. A híres sorozatszereplő megformálója Nemcsák Károly nemzeti mackóruházatban vett részt az eseményen, a 10km rajtja előtt még valamit mondott is az egybegyülteknek, de már nem tudom mit, mert idegesen rázogattam a vádlim a rajt előtti feszült pillanatokban. A leghosszabb táv rajtjánál nem voltunk sokan, kb. 40 futó vállalkozott ezen a rettenetesen hűs szombaton az előttünk álló terepfutásra. Így viszont hatványozódott a verseny családias-barátságos légköre, hiszen más versenyekről ismerős arcok mellett két netes futótársunkkal realizáltuk a valós életben is az ismerettséget, Mariann helybéli leányzó, számtalanszor futtott már ezen a pályán, Tajha kommentelőnk pedig nagy visszatérő, hiszen évtizedek után ez volt az első versenye, őt kis családja bíztatta az újrakezdés alkalmából. Dobzse barátom lábkímélős futást tervezett, Lemúr Miki pedig a szokásos szöveggel etetett verseny előtt: nem edzettem hetek óta, jajj-jajj, mi lesz így velem.

Amikor neveztem a március 23-i Gazdagréti Tavaszindító Futóverseny 10 km-es távjára, még nem tudtam sem azt, hogy nem lesz időm edzeni előtte, sem azt, hogy Rrróka blogtárs is ezen fog indulni az eredetileg kitűzött 5 km helyett. Késő a hegy alatt lovat abrakolni, a fene megette már a felkészülést, lesz, ami lesz. Azért tegnap lementem a gátra futni két húzós kört (10,35 km), legalább járassam be az ízületeimet, és lőjem be magamnak azt a maximális tempót, amit ezen a távon, ebben az állapotban, 2013. március idusán tartani tudok. 

A runtastic szerint 4:47/km volt az átlagom, nem nagy teljesítmény. Gyorsabbnak hittem magam, mert eléggé kikészültem, főleg az utolsó párszáz méteren, amit azért jól megfartlekeztem. A randomra állított playlistemben szerencsére épp ekkor -- kb. a minaret magasságában -- kezdődött a Panterától a Walk. Ez adta meg a kis plusz adrenalinlöketet, amire akkor szükségem volt -- legyen hát ez a márciusi talpalávaló.

Nem is írok semmit a számról, aki hallgat effélét, az úgyis ismeri, aki pedig nem, az tegyen vele egy próbát. Nagyon feszes, nagyon dühös, és az idén volt 21 éves. 

Rókalaci buzgón szervezi a facebookon a Solstice Run - Napfordulós Világfutás névre hallgató eseménysorozatot. Az első alkalom most csütörtökön lesz (márc. 21.), és a Hosszútáv Blog Szerkesztőbigottsága nevében arra ösztönzök minden kedves olvasót, hogy vegyen részt rajta. Fuss, alkoss, gyarapíts!

A részletekről az esemény facebook oldalán olvashattok: http://www.facebook.com/pages/Solstice-Run-Napfordul%C3%B3s-Vil%C3%A1gfut%C3%A1s/378419962266126

Bemásolom ide a versenykiírást is:

A Verseny célja egy egész világot átfogó, de egyénileg vagy kis csoportban futott, kiírt távok teljesítésének összegzése csak a futók örömére... az év két napfordulóján és két napéjegyenlőség általános napján Bárki bármikor fut a kijelölt napokon részese lehet ennek a virtuális Világversenynek.

Az első virtuális verseny, amire már GPS adatállomány meglétével is lehet nevezni 2013 március 21 EGÉSZ NAP bármikor, bárhol futhatsz.Hasonló beküldős virtuális futóverseny mint a "Yours Truly" de az év két napfordulóján és a két napéjegyenlőség általános napján futhatja bárki bárhol, negyed, fél, háromnegyed és egész maratont. Mivel most már általános a GPS használata a futásban okostelefonnal vagy futóórával, az ilyenekkel mért futásokkal is  be lehet szállni a versenybe... Utána a GPS eszközödnek megfelelő helyre feltöltöd a futást, és annak a linkjét kell a regisztrációs kérdőív utolsó mezőjébe másolni...Március 21., június 21., szeptember 22. és december 21-én, 10,5, 21, 31,5 és 42 kilométert lehet teljesíteni. Ügyelj a pontos távmérésre, mert minden távot, a legközelebbi kisebb távolsághoz sorolunk. Rengeteg feldolgozásban, abszolút, 5 év különbségű korcsoportos, egész évi összegzés, a sorozat emelkedő távokkal teljesítők, listába állítása szintén abszolút és korcsoportos és még több bármilyen alapú rangsorolás közzétételével a futónapok után. gps-alapú és minden más együtt /lépésszámlálós és kimért távon futás/  az első alkalom után, már lesz alap ami a későbbi napfordulókra alapot adhat...a lefutott eredményedet írd be ide: 

https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dDFyS1pWNnJ0bEpCcDhSSXhHYXUzSEE6MA

infó/tanács/kifogás: rokalaci@gmail.com

(Egyúttal szíves figyelmetekbe ajánlom a Hosszútáv blog facebook oldalát: http://www.facebook.com/groups/351050848735/ )

A Balboa után rájöttem, hogy akkor edzek rendesen (rendersebben...), ha van valami belátható cél a közeljövőben, így aztán jó három hete tervezgetem, szervezgetem a versenyeket, futómegmozdulásokat amiken részt szeretnék venni idén. A Vértes maraton egy nagy kihívás lett volna, de végül számtalan racionálisan indokolt okból az emócionálisan vágyott indulás ellenében döntöttünk. Találtunk helyette mást, kis verseny, közel, terep, igaz negyed annyi táv. Szóval idei tervek:

• március 23. - Gazdagréti Tavaszindító Futóverseny, 5 vagy/és 10km
• április 7. - Tóparti futóparti, Agárd, 28km
• május 12. - IX. Tárnoki  Tófutás
• június 1. - Ultrabalaton ???
• július 6. - Classic BALBOA, 19,5 km, 829 m szint
• augusztus 10. - Szelidi-tó futás, 33 km
• szeptember
• október
• november
• december 31. - Törökbálinti Terep félmaraton

Még sosem fordult elő velem, hogy hónapokra előre gondolkodtam volna, ha emlékeztek tavaly is folyamatosan lekéstem a SPAR maraton kedvezményes nevezését, amellett, hogy a haverokat emailben figyelmeztettem, hogy nehogy lekéssék, és végül ki sem merem mondani mennyiért neveztem. Többek között ezért üres még az őszi időszak, ott jellemzően BSI versenyek vannak (Nike félmaraton, SPAR maraton, Balaton maraton), és még nem tudom hogy szeretnék-e indulni ilyen ár/tömeg/táv arányú versenyeken. Lemúr Miki már nevezett a maratonra, én egyelőre nemet mondtam, de ahogy ezeket a sorokat írom, kicsit inog az elhatározás...

A BSI alternatívák keresésében nagy segítség Róka Laci Kétezerért Félmaraton Négyért Maraton Facebook csoportja, aminek célkitűzésével maximálisan egyetértek. Segít még Sneci Spurimagazinos futónaptára, és a futónaptár.hu, ami két inkább funkiconális, mint szép oldal. :)

Szóval vannak célversenyek, ezekre készülni illik, így aztán a heti egy futást próbálom kettő-háromra emelni legalább. Gazdagréten 10 kirin indulok, azt ígérik a szervezők, hogy szintes-terepes megmozdulás lesz, így dombozással és rövidebb tempós távokkal fogok készülni rá, a hétvégi hosszúfutások mellett. 
A tópartin szeretnék végre nem kifogyni a készletekből az utolsó 7 kilométerre. A tárnoki buli verseny lesz, de tempós futással akár helyezést is érhetnénk el. A Balboán szeretnék két óra közelébe kerülni. A Szelidi-tó jóval több egy félmaratonnál, illene odatenni magam, és hasonlóképpen nem meghalni, mint a tópartin. Van mire edzni, megvan a motiváció.

A héten még bizonytalankodtam, hogy miként kéne edzeni, így csudaszépen bontkozó tavaszi időben a gátra futottam le, ami sík, aszfaltos, kényelmes. Próbáltam ésszel a Fekete Lyuk alatt futni, többször kellet tudatosan lassítanom. Közben amikor eszembe jutott, akkor a chifutás kislépés-dőlés kombójára fókuszáltam, szóval nagyon figyeltem végig. Aztán a végén az is kiderült, hogy nem is volt ez annyira lassú, 5:35-ös tempó.

Idő: 01:21:00
Táv: 14.5 km
Tempó: 05:35

Hát így.