Hosszútáv blog

Pálinkás Tamás, az Isten háta mögött zenekar maximálisan flegma énekese gondolt egyet, és arany színű futónadrágban bújva valami eszméletlenül jó nótát és videót eszkábált össze Tej nevű formációjával, annyira eltérve az IHM stílusától, amennyire csak lehetett.
Első hallgatásra jön a "Hű, ez meg mi a szar?!" érzés, de utána ember nincs a földön, aki ne dúdolgatná, hogy "Újra, meg újra, meg újra, pá-pá-pá". Én az UB-n vetettem be talpalávalóként, és amikor 30 km után a dombra mászva görcsölgettem nagyon találónak éreztem a "Csapd magadat szét, te ****!" részt. 
Az official videó kissé cenzúrázott, de a látvány agyonvág, utána ajánlom meghallgatni Soundcloud-on a teljes verziót és a többi számot is, bár egyesek szerint a szövegvilága homoerotikus, ("Pálinkás a Lángoló Gitároknak elmondta, hogy egyelőre nem tudja pontosan miről is szól a szám, »de sajnos nagyon valószínű, hogy a kopulációról.« ") lendüljünk ezen túl, nyomjuk a play gombot, újra, meg újra, meg újra, pá-pá-pá.

Lemúr Miki barátom mindig azt mondja a terepfutásokon, hogy simán eltévedne, és milyen jó, hogy együtt futunk, de persze versenyeken azért megy előre bátran, ahogy tette ezt nemrég a Gödöllői Erdei Terep Félmaratonon is, ahol rámvert megint 3 percet, ezzel elnyerve a beszámoló megírásának jogát (nyereményét még nem vette át). Ebből kiderül, hogy nem tévedt el, ilyet csak egyetlen egyszer tett, akkor meg nem is terepversenyen, hanem a Tárnoki Tófutáson, ahol a 10 kilométeres táv, egyébként teljesen azonos második körében egyszer csak 4:30-as tempóval beszáguldott a rekettyésbe balra, ott ahol egyenesen kellett volna mennie, ezzel hozzásegítve ahhoz, hogy utolérjem, majd végre egyszer le is hajrázzam, remélem mindenki emlékszik, hogy így volt. (Aki nem az ide kattintva pótolhatja.)
Én az eltévedésen csak magabiztosan nevettem, eddig meggyőzően állíthattam, hogy van egy belső iránytűm, ami elég pontosan meg tudja mondnai merre vagyok, és ha ezt megtámogatja egy itiner is, akkor baj nem érhet, medve fel nem falhat.
A nyaralásunk alatt azonban Vonyarcvashegy fölött, a Keszthelyi-hegység dolomitján futva sikerült majdnem elkevernem magam, mert a térkép ugyan teljesen jó volt, de az elmúlt években az aszály kipusztított egy csomó fát, ezeket pedig elkezdték egészségügyileg kitermelni, és így a térképen szaggatott vonallal jelzett kis utakból autópálya szélességű dózerutak lettek. Észak felé Büdöskútig nem volt gond, ártatlan arccal haladtam végig a zöld jelzésen, megittam a kis dobozos üdítőmet (otthon hagytam a kulacsaimat, megint), majd egy kicsit hosszabb alternatív útvonalon kívántam visszajutni a kiindulási helyemre, érintve a Berzsenyi-kilátót, ahonnan szándékoztam nektek egy gyönyörű panorámafotót készíteni a zsenitelefonommal. A Berzsenyi-kilátótól eltérített az egyik fentebb említette sztráda nagyságú kitermelési útvonal, 4:30-as tempóval tűztem lefele egy völgybe a hegymászás helyett, és végül ki is kötöttem az odafele utam első harmadánál lévő nagyobbacska kereszteződésnél. Alig egy órája futottam, úgyhogy nyilván egy kerül utat választottam, gondoltam az ígért fotót majd a Kitaibel Pál-kilátóról készítem el nektek, ami a kiírás szerint, csak 2 km-re volt. 20 perc múlva a kilátóhoz vezető domb helyett egy random meredek emelkedőn mászva kezdtem érezni, hogy nem igazán sikerül követnem a Darnay-kilátótúra nyomvonalát. Felérve teljesen elbizonytalanodtam, hogy a keresztúton jobbra vagy balra kell fordulnom, akkor éreztem azt, amit remélem Lemúr Miki nem fog a terepfutások alkalmával: el vagyok tévedve. Persze tudtam, hogy a Balaton merre van, és azt is tudtam, hogy az erdei út mindkét irányban levezet a partjára, de azért az nem volt mindegy, hogy a 71-es műútra kiérve még egy vagy nyolc kilométert kell hazáig futnom. Végül nap járása alapján betájoltam, hogy az inkább nyugatra eső irányt kell választanom, és igazam is volt, mert pár perc után már ismerős terepen robogtam (előző nap a Kitaibel-kilátóból erre túráztunk át Balatongyörökre a Bél Mátyás-kilátóhoz, majd le a partra), majd kiértem a műútra, kb. másfél kilométerre a szállásunktól.
Hazaérve boldogan és megérdemelten mártóztam meg a medencében. :)

A Nike+ app leállt 11,5 kirinél és nem lehet kikönyörögni belőle a szintre vonatkozó összesített adatokat, de nagyon látványos szinttérképet rajzol és szerinte a 6:45-ös átlagtempónál benne volt egy 40 perces 10 kiri az általa mért összes távban. Elég fura adatok... A futóórám resetelte magát mikor be akartam írni az edzésnaplóba a távot, szóval ez csak egy saccolt eredmény.

Idő: 01:47:00
Táv: kb. 16 km
Szint: kb. 250 m
Tempó: 06:41

Nem lehet futni dögmelegben. Az UB után két hétig takonykór-hőemelkedés kínzott, most meg jött ez az "elmúlt 200 év leghidegebb nyara", és szerény 35 fokkal az egész ország vörösbe borult, mintha Horn Gyulára emlékezne. Próbáltam én futni, sőt mára még egy Velencei-tó megkerülést is szervezkedtünk, de utóbb erről lemondtunk, merthát hőségriadóban ne fussunk aszfalton déli órákban.
Előzőleg vasárnap reggel 9 órakor, és csütörtökön 6 órakor futottam, de nem volt lényegi különbség, nem esett jól a futás, ömlött rólam a víz, és nagyon elfáradtam máskor meg sem kottyanó tempótól, amit egyáránt írok a hőség és a kihagyás számlájára.
Kipróbáltam viszont  a Nike+ appot, ami egy nagyon szépen kidolgozott alkalmazás, és egy még szebben kidolgozott website, pár apró pici hibával, miszerint nem lehet kilométerben megosztani a futást, csak mérföldben, meg hogy a barátok futásának dátumát nem jeleníti meg, illetve hogy a mobilapp az én régi Galaxy Ace, android 2.3.3 telefonomon leáll 30 perc után, és ment a levesbe az Anna-hegy, meg a Chinoin-kör nagy része, így szégyenteljesen kullogok az ismerősök után szégyenteljes 10 kirivel, és alig szereztem kitüntetéseket. De sebaj a Nike support szerint egy újratelepítés megoldja a problémámat, persze ez meglepne, de majd meglátjuk, vasárnap este hatkor megyünk valamerre Lemúr Mikivel, gyanítom közkúttól-közkútig.

Futóversenyen még sosem volt részem olyan intenzív élményben, mint az Ultrabalatonon. Ha pusztán számokkal, tényekkel akarnánk racionalizálni ezt az emocionális túltengést, akkor a Róka és a komák kilencfős csapata (Futás sorrendjében: Anikó, Flóra, Kata, Róka, Kati, Áron, Timi, Mihály, Peti.  A nevet nem én adtam! :) ) 19 óra 45 perc alatt körbeért, 5:35-ös átlagtempót produkálva, a 31 szakaszt 19 váltásra felosztva. Logisztikai okokból két kocsira oszlottuk, és végül eltekintettünk a bringás kísérettől. Az én számaim 0 perc alvás, 4 óra futás, 16 óra szukorlás.

- 9,5 km futás
- 51' 30" alatt

Rrrókáék kilenc fős váltóban épp a Balatont kerülik, és ha már nem vagyok ott, ma délután szolidaritásból futottam egy kényelmes tempójú közel tízest az autópályáig és vissza. Az olvasóknak az alábbi képet küldöm, Rrrókáéknak pedig természetesen egy harsány biztatást. Hajrá, fiúk, lányok, és kapjátok végig a hátsótokba hátatokba a Balaton-szelet!

E havi talpalávalónk ismét egy közel húszéves szám, mi már csak ilyen old-school fiúk vagyunk. Indusztriális metál at its best, maratoni playlistem örökös dobogós helyezettje. Hallgassátok szeretettel (a klip persze szar):

Nem tetszik? Küldj jobbat a lemurmiki@gmail.com-ra!

Februárban a Balboa-kör rajtja előtt éppen azt beszéltük Dobzséval és Lemúr Mikivel, hogy a futócipőkben mennyire bír fázni a lábunk amikor nem futunk, és mondom a srácoknak, képzeljétek, ha még ki is lenne szakadva, amikor észrevettem, hogy bakker, a 600 kilométeres Saucony Phoenix 5-ös futócipőm jobblábasának belső oldalán tényleg van egy jó három centis szakadás. Méltatlankodtam is, hogy jól ki van tolva velem (nem pont ezekkel a szavakkal...), szanaszét ázik és fagy a lábam a hóban-latyakban, mi lesz így, vehetek egy dzsuvaálló terepcipőt ehelyett. Annyira korainak éreztem a szakadást, hogy még a Saucony boltnak is írtam, egyrészt kérdezve a tereprezisztens cipőkről, másrészt panaszkodva a hamari elhasználódásról, fotókat mellélekve, finoman jelezve, hogy az előző négy pár náluk vett cipőmmel nem volt ilyen gond, csak hogy lássák, nem egy kifutó tesztdarabot megvásárló öntudatoskodó nethuszárral van dolguk. Meglepődtem amikor felhívtak, és nagyon korrekten elmagyarázta a srác, hogy sajna ebben a stációban a cipő felsőrészének elváltozásai már visszafordíthatatlanok, de korábban még ügyes kezű cipősebészük össze tudta volna varrni a szakadásokat. Szerinte az Omni 10 jobb lenne a lábamnak, mert az erősebb, stabilabb, több oldaltartást ad, nem nyúzza szét a befelé billenő lábujjam a gyöngyvászont. Mondtam, hogy igen, volt három pár, de abban a típusban gyakrabban jött elő a lábujjam elzsibbadása. Mondta, hogy igen, hát vagy a cipő, vagy a lábujj. Terepcipőben nem jutottunk dűlőre, a végén már nem is voltam benne biztos, hogy szükségem van rá, függővé tettem a Vértes terep maratontól, oda meg nem jutottunk el (hálistennek, mert oltári nagy hó-latyak volt), így szépen halogattam a cipőcserét, figyeltem mit reagál a lábam a gyengülő felsőrészre, és terepre rehabilitáltam egy régi 1000++ kilométeres Omni 8-t.
Végül meglepő tapasztalat volt, hogy a gyöngyvászon további szakadásai sem befolyásolták a Phoenix tartását, a hevederek ugyanúgy stabilizálták a lábfejem, mint eddig, csak a cipő lett egyre szellősebb, ami így a tavasz átugrásával beérkezett azonnal-nyárban annyira nem volt hátrány. 900 kilométer után a cipő még teljesen használható a felsőrész hibái ellenére.
Az új cipő vásárlását az Ultrabalatonnal indokoltam meg magamnak, oda már egy új, sértetlen, biztonságos futócipőben szeretnék menni, amit azért legalább 50 kiri megfutásával be is járattam. Nézegettem a honlapon a Phoenix 6-ost, már  a képeken is látszik, hogy pont ott erősítették meg, ahol az 5-ös verzió szakadásai jelentkeztek: a Saucony jel már rálóg a hevederre és a talp mentén is lett egy csík.
Az új verzió sajnos nem volt a méretemben, próbáltam egy Omni 11-est is, azt nagyon kényelmesnek találtam, de végül úgy döntöttem, hogy a jó öreg Phoenix 5 23490 jó magyar forintért teljesen jó lesz nekem (csiripiszlinek is bevált, ő kb egy éve írt róla nekünk futócipő véleményt), hiszen mit érek vele, ha az Omniban gyakrabban és jobban fáj a lábujjam, és mindez a tartósságának köszönhetően sokkal több ideig.

Phoenix 5: A Saucony jel mellett kikopott a gyönyvászon

Phoneix 5: Extra szellőzőnyílások keletkeztek belül...

Phoneix 5: ... és kívül

Phoneix 6: a képek szerint az előző verzió hibái javítva lettek

Phoneix 5: a sarokrész nem nagyon rogyott meg, a talp nem kopott el

A lábujjzsibbadásom oka az lehet, hogy nagyon csámpázok befele,
a jobb nagylábujjnál jól láthatóan sokkal jobban lekopott a talp

A talp többi része amúgy egészen jó 900 km terep-aszfalt kombó után

A Kamaraerdő és Tétényi-fennsík teljesítménytúra és terepfutó versenyt itt rendezték a szomszédban, úgyhogy nem volt kérdés, hogy az UB felkészülésem szerves része lesz a 20 kilométeres (két kör egy 10 kiris  pályán), 520 méter szintet tartalmazó erdei futóverseny, pedig egy pillantra megrettentett a reggel 8 órai rajtidőpont.
Fura, hogy az embernek száz meg száz kilométert kell utaznia ahhoz, hogy úgy érezze kirándulni ment, amikor a  lakhelyétől negyed óra autozásra is remek erdős-dombos-ösvényes helyek vannak, biztos van erre egy pszihológiai szakkifejezés. Mindenestre én még sosem voltam a nagyon közeli Kamararerdőben, pont úgy, ahogy az Anna-hegyi kilátóhoz vezető útvonalról sem tudtunk mielőtt effe fel nem hívta rá a figyelmünket ezelőtt kb. egy évvel. Na a közösségi hálónak hála (értitek) tudomást szerezetünk a KTF20 eseményről, terep-közel-dombok-gyalogtúra is, egyből szimpatikus lett. Végül oda is találtunk, pedig a a Susulyka utcai Curling Club megközelítése nem volt egyszerű, egy lezárt út egy eltévedés, meg némi hajtépés után végül odaértünk teljesen időre, regisztrálás, rajtszámátvétel, pacsi DK Gergővel,  pacsi a megérkező pajtásokkal, bemelegítés, test egyenletes bebórítása szukuval és már rajtolhattunk is.

A szervezők nagyon vicces pályával készültek, rá kéne szoknom, hogy legalább egy pillantást vessek az ititner szintrajzára rajt előtt, akkor nem próbálnék erős kezdést kivitelezni az egy körre jutó 260 méter szint 2/3-át tartalmazó első egy kilométeren, és nem lepődnék meg a kör végére bepakolt még egy meredek dombocskán sem. Szóval az elejét elfutottam, olyannyira, hogy a 4 kilométernél integető kommunista diktatúra ide száműzött szobrainak sem tudtam őszinte vidámsággal visszacsápolni, pedig itt már a Tétényi-fennsík lapályán futottunk, a túrázó társaim által találóan Kullancs köznek elnevezett rekettyésben.

Az első körben lefele ezért aztán nyugisra vettem a tempót és kipihentem magam, de azért volt egy izgalmas pillanat amikor a közvetlenül előttem lefele futó úr hirtelen átbucskázott egy gyökéren és egy fa tövében landolt. Kérdeztem jól van-e, mondta, hogy nem tört, nem spriccel, menjek csak. A második kör már jobban tetszett, beosztottam az erőmet, a dombon felfele nem szaladtam, csak óriáslépésben haladtam, így a továbbiakban  maradt erőm az utolért gyalogtúrásoknak mondogatni, hogy "jövök balról, kösziköszi", nem is volt hiba, udvariasan és együttműködően elfértünk egymás mellett, még pár hajrát is begyűjtöttem. Meg kell mondjam ezek a teljesítménytúrázók nagyon komolyan veszik a dolgot, sokuknak ez nem madárnézegetős, szalámiszsömle csócsálós sétálás, hanem túrabotos erőltetett menet, aminek a végén örömmel veszik át a teljesítésért járó oklevelet és jelvényt. Azért ők kimaradnak abból az élményből, amikor tépsz lefele egy vízmosában, és csak az utolsó pillantaban veszed észre a kiágazó ösvényre mutató balra táblát, amire aztán rákanyarodsz fennhangon hoppá-hoppá-hoppázva egy rajzfilmes farolással, hogy aztán az újabb keskeny vízmosás két fala között ide-oda szökelve tartsd a nyaktörő tempót, és vigyorogsz, mint a vadalma. :)

A célban házi készítésű süti-pogácsa dözsölés várt, rengeteg buborékos ásványvízzel, toltam is magamba minden szégyen nélkül a jóságokat, majd önfeledten büfizve indultam vissza a többiek elé.

Idő: 01:53:50
Táv: 20 km
Tempó: 05:42

Jó pálya, remek szervezés, köszi, jövőre is ott leszek! :)

Bejött a tapírforma Tárnokon, ismét bebizonyosodott, hogy a kitartó és rendszeres edzés meghozza a maga gyümölcsét, szemben a nem-futással és tapírkodással, mint életformával. Rrróka blogtárs ugyanis keményen készül mostanában, én meg nem, -- és ez meg is látszott a május 12-i Tárnoki Tófutás végső hajrájában.

Az eseményről nem tudok sokat írni, hiszen régen volt már, és tíz nap nagy idő, ha a mindennapok tajtékos viharában hányódik életünk kicsiny hajója. Nap mint nap! Én pedig most inkább a jövőre koncentrálok (gombfoci? Ld. később), és tudvalévő, hogy Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsin tanyán!

Arra még emlékszem, hogy verseny 13 km-es távjára neveztünk, ami két kört jelent. A szervezés jó, a társaság kitűnő, a szél heves:

Április közepén véglegessé vált, hogy egy szakmai csapathoz csatlakozva indulok az Ultrabalatonon váltóban. Még alakul a végleges összeállítás, 8-10 fős lány-fiú csapatunk lesz, a kollektív futótapasztalatunk a teljesen kezdőtől a magamfajta vén rókákig terjed. Felajánlottam a közösbe egy maraton fölötti egybe távot, valamikor napközbeni időpontra, akár dombokkal, hiszen szeretek napon futni, meg a dombok is jóbarátaim. Ez lehetett volna az első ultra távom, ha csak 3-4 kilométerrel is a klasszikus táv fölött, de végül úgy alakult, hogy két részben lesz kb. egy maratonnyi szakaszom, elsőként és kb. 130 kilométerrel később, ahogy azt a tempónk kiadja. Az ultra távnak kihívás szempontjából nagyon örültem volna, egy erre rendesen felkészítő tavaszi alapozó időszak nagy előrelépést jelenthet edzettségben, de a két rövidebb táv is tartogat kihívásokat, hisz sosem futottam még két verseny jellegű futást 24 órán belül.
Ennek megfelelően valamiféle felkészülést is illene produkálnom, a legendás Lemúr Miki-módszer nálam nem hatékony, ahogy a többi csapattagnak megfogalmaztam, érdemes legalább annyit futni hetente, mint amennyi az össz táv lesz.
Nem választottam konkrét távokat előíró edzéstervet, hanem a Futók kézikönyvében olvasott kemény-laza-pihenő szentháromságot igyekszem betartani a lehetőségekhez képest. A május egyébként család és meló szempontból is szokásosnál mozgalmasabb hónapnak ígérkezik, szóval lesznek izgalmak, jobb a rugalmasan alakítható terv.

Tapasztalt UB-sektől kérdezném, hogy mi a tuti ezen a váltón? Mi a nyerő logisztika, kaja, pia, alvás, utazás szempontból? Mire figyeljünk, mi a legnehezebb?
Megannyi izgalmas kérdés. :)

De lássuk röviden mi történt futás szempontjából:

1. hét április 15-21. - 42 km

• Hárosi-öblös sík 22 km, elég meleg időben, sok frissítő közkúttal.
• Laza 5 kiri.
• Egy félbehagyott Érdkörbe, azaz 16 km,  tapasztalatok a megállás-újraindulás-tűző nap témakörben.

2. hét április 21-28. - 15 km

• Harmadolós Duna-gát 5:22 tempóban. Túl kevés futás a hétre, de elég gyors iramban.

3. hét április 29 - május 5. - 42 km

• Laza 5,5 kiri 19 órakor. Nem szeretek ilyen későn futni, nem tudok utána elaludni.
• Felmérő jellegű Duna-gát, 14,65 km 4:48-as iramban. Ez a második legjobb időm ezen a pályán, ami elég biztató.
• Laza, beszélgetős 7 km az Érdkörbén megismert futópajtásokkal.
• Lendületes Anna-hegy, felfele rendesen megfutva, lefele térdkímélő tempóban, de azért megnyomva. 15,5 km, fel 45, le 40 perc, ennyit a térdkímélésről. :)