Hosszútáv blog

Novemberben negatív rekordot döntöttem, sikerült 1, azaz egyetlen alkalommal elmennem futni, ekkor kemény 16 km-t abszolváltam. Rrróka blogtárs szintén 16-ot futott, csak ez nem a kilométerei, hanem az edzései száma (ezekből jött neki össze 170,8 km, köztük egy húzós félmaraton). Hát, ugye, a munkahelyi dolgok, a család, az új projekt, meg ilyenek, de mint tudjuk, mentség nincs, csak racionalizálás.

Igyekeztem a lehető leggusztustalanabb Excel-grafikont összehozni, nem tudom, van-e ennél lejjebb:

Hullámokban tört rám a szégyen, mikor ezt számolgattam tegnap, gyorsan fel is húztam a nyúlcipőt és elugrottam a töltésre, hogy magam előtt is bizonyítsam, még legény vagyok a gáton! Két hossz fért bele (10,4 km), megvolt 53 perc alatt, de közben meg-megálltam, hogy fotózzam a ködöt.

Ilyeneket lőttem, tessék, csak nektek (még pár fotó a "tovább"-ra kattintva):

Saaby kedves olvasónk és kommentelőnk élete első félmaratonját futotta a Balaton Félmaratonon Siófokon. Verseny előtt beszélgettünk pár mondatot a nincs rajta sapka és pisilni kell témakörben, ezt fejti ki most bővebben.
Olvassuk hát Saabyt! Ezzel együtt gratulálunk neki a táv derék teljesítéséhez!

Egy COOL***  verseny!

No, egy pár szó a múltról: 7 évesen kezdtem sportoln i(kajakozás, ami nálunk Szolnokon nagy hagyományokkal bír, edzőm Deme József aki többszörös olimpiai érmes, s Világbajnok volt). Nagyon szerettem (megyei harmadikig jutottam), volt fegyelem-baszogatás-keménység-dicséret (Az igazi edzők nagyon jók ebben. - rrroka). Ez tetszett!
Pár év múlva sajnos új edzőhöz kerültem (aki egy kapitális nagy f*sz volt), oda is lett a lendület, így elbúcsúztam a sporttól jó pár évre.
A kajakosok keresztedzésként futnak, nem is keveset. 10-12 évesen vigyorogva futottam 10km-t. Megmaradt egy kép, amikor egy segédedzővel futottunk télen bazi hidegben, s köpni már nem tudtam rendesen, s (leányok itt lapozzanak) az eredmény visszaszállt a képemre és „libegett” az arcomon. Tamás bá’ odapillantott: Ne foglalkozz vele, fuss! Ez örökre belém égett, mennyire komolyan is lehet venni ezt…
Itt következik ~23év szünet (virágcsokrokat visszaküldöm).

Egy elkényelmesedett, kissé pocakos embert képzeljetek el, cigivel a szájában, seggén autóval.
Idővel rájöttem, ez így gáz. Nekiálltam kocogni, s kihagyásokkal, de csináltam.
Idén a Vivicittán 1:08:41-et futottam 96kg testsúllyal (Ránézésre azóta sokat fogytál. - rrroka), és hallatlan örömmel.

(új szín:saaby megy-jön)

Itt vacogok a Balaton partján (91kg testsúllyal+egy hete kikezelt derék-idegbecsípődéssel) és borzasztóan vágyom arra az élményre ami tavasszal ért, hogy sok száz-ezer másik emberrel, aki szereti ezt a sportot együtt futhassak!
Nagyon korán Siófokon voltunk Kedvesemmel (Piszok sokat utaztatok ezért a 21 kiriért. - rrroka), még polgári gúnyában mentem rajtszámot-pólót (miért csak XXXL van feketéből csókolom!? Bár Csiripiszlit sokkal jobban megértem: miért nincs női póló!?) vételezni.
S a két pont között - miért vannak ezek ilyen távol egymástól? - feltűnik egy fiatalember (Fiatal... Hagyjuk ezt. :D - rrroka), aki nagyon ismerős… forognak a fogaskerekek, csattognak a hajtószíjak, és… és… megvan! Baszki! Csak fotón láttam még, Rrroka sporttárs, blogmogul (nem hiszem létezne ilyen szó, mostmár van) közeledik Kedvesével, s nagy elszántsággal.
Biztos volt már hasonló sztori életetekben, amikor meg kéne szólítani valakit akire egyrészt felnézel (Hoppá! Köszi. De miért? - rrroka), másrészt halvány lila gőze sincs te ki vagy… szuper! :)
„Öööö..te vagy Rrroka?” kezdetű, s rendkívül eredeti dumám azon nyomban felolvasztotta a jeget! :D
Tisztáztam azért ki is vagyok, s ennek megörülve váltottunk pár mondatot, megtudtam hogy fertelmesen alulöltöztem (A sapka téli futásnál kötelező alapfelszerelés! Jó a legolcsóbb 100 Ft-os tesco polársapka is, csak legyen. - rrroka) (meg hogy Rrroka nagyon szimpatikus ember), s jó futást kívánva egymásnak mentem pisilni, meg pisilni, és még egyet (a hideg amúgy is kihozza ezt belőlem, de az úton benyelt rengeteg víz  - mániákusan iszom ha futok - és az izgalom törpe vízierőművet csinált belőlem, ráadásul a mobil-wc felhozatal enyhén szólva alulméretezett volt, főleg a csajokat sajnáltam, akik nem tudták egy huszáros vágással a bokor szélén megoldani).

ÉS RAJT!
Sokkal kevésbé izgultam mint kellene (soha nem futottam még ennyit életemben), de valahogy azt tudtam, bármi is legyen, ha nem sérülök meg lefutom!
Edzéseken 16 kilométerig jutottam(valahogy fáj a kili kifejezés (Ajánlom a kirit. A kili az olyan kényeskedő, nem? - rrroka)), és arra számítottam, ha tartom a 6:30-7:00 körüli tempót, amit már ismerek, nagyobb távon maximum lassulnom kell, de a lendület és akarat bevisz.
Egészen hátulról indultam, mivel a Vivicittán is észrevettem, jobban szeretek visszaelőzni, mintha túlzott várakozásaim miatt lehagynak - ami nagyon szar, még ha nem is mérkőzhetek persze olyan futókkal akik 2x (jajj!) gyorsabban futnak, mint én.
De jól esett a futás, az első két kilométeren bemelegedtem, s örömmel nyargaltam a cél felé (Téli versenyen a bemelegítés is igen fontos, fussunk előtte legalább 10 percet (közbe lehet még egyet pisilni...), és kiderül, hogy az öltözékünk elég meleg, túl meleg, szorít, dörzsöl, stb. A cipőt pedig mindig kettőre kell kötni!  - rrroka).
Hoppsz egy frissítő - három korty víz kocogva, bénázva, nem megállva, attól félek hogy lemerevedek - s mentem tovább (minden állomáson megköszöntem a vizet, és hálás:  Szívesen! volt a válasz, szerintem a segítők hatalmas köszönetet érdemelnek, amiért szétfagytak értünk! (Bizony, köszönjük! - rrroka)). A kilométerjelzőknél, ha nem maradt ki egy-kettő :) nyomtam részidőt, s 12-13km simán ment 6:30 körüli időkkel.
Élveztem, úgy ahogy terveztem! Görcsölés, időkényszer, frusztráció nélkül.
Aztán elkezdett merev lenni a combom, olyan érzéketlen szinten. Nem ijedtem meg, de rossz volt.
Na, de jött a sokak által elátkozott part menti szakasz a fövenyes-bukdácsolós (Utálom, 20 mp-et vett ki belőlem. - rrroka).
ÉÉÉSS hazaértem!!!
Mindig a Tisza-körgáton edzem, ami fű és ledöngölt agyag furcsa elegye, s a híd építése óta nem túl egyenletes. Néha fikázom persze ha rosszul lépek, és nem úgy jön a mozgás ritmusa ahogy szeretném, ennek ellenére sokkal jobban szeretem mint a betont-autót-büdös füstöt-piros lámpát-bamba arcombabámulót („Mit csinálsz te hülye?!”).
S kezdtem előzni. Persze ne arra gondoljatok, hogy megtáltosodtam. Inkább csak éreztem hogy JÓ amit csinálok, és nem pusztán egy túlvállalt, elfuserált kezdeményezés ez. Jó volt futni, ráhápogni a vadkacsákra (imádom őket!), és látni, hogy aki a rajtnál eltűnt előlem, az most közeledik, s beérem, vagy lehagyom.
(Az időm is igazolja ezt, 1. kör 1:09, második 1:11, jól osztottam be az erőm. (Pontosan így kell ezt okosan csinálni! - rrroka)
15 kilométernél újra jelzett a testem, itt muszáj valamit kiadni a hidratálás során megszerzett javakból! :) A sétány végén egy nyáron nyilván nyilvános (bocs) hely sarkán könnyítettem magamon, folyamatosan rugózva a térdemmel, hogy le ne dermedjek (Remek látvány lehetett! :D - rrroka) (kapott is szegény jó Saucony :D). 40-50mp, semmi gond, futottam megkönnyebbülve testben és lélekben. A 17-18 km közti fordító előtt kicsit elszomorodtam. Futók százai mentek el egymással szemben úgy, hogy annyit sem mondtak fapapucs… Néha intettem, sokat vigyorogtam, de nem éreztem a megfeszülő erőt, hogy én építsek hidat újoncként egy közösség tagjai között… (A futók nagy része jobb fej, mint az átlag, de azért ilyenkor el van foglalva a saját küzdelmével. - rrroka)
A végén kicsit fájt, kicsit már sok volt, de egy percig nem volt kétségem hogy beérek tisztességgel.
Az utolsó kilométer előtt értem egy Leány mellé, aki már az elején is közel azonos időket futott, váltottunk pár szót, ránéztem az órámra: ha 6:00 körül behúzzuk az utolsó kilométert 2:20:00 alatt lesz, mondom lépjünk ki! Kicsit gyorsítottunk, biztattuk egymást, és nagyon jó hangulatban 2:21:00 eredménnyel lefutottam életem első félmaratoni versenyét (azt a 6:00-t elszámolhattam).
Sajnálom ha hosszúra sikeredett a beszámolóm, nem tudok tőmondatokban beszélni, így talán Rrrokának is nehezebb lesz a hozzászólásait befűzni! ;) (Nem volt. :) - rrroka)

(Az címben a három *-al mire céloztál...? - rrroka)

A Balaton Félmaraton siófoki versenyén 4:34-es átlagtempóban, 48:10-es első körre, sikerült 48:19-es másodikat tolnom, így két és fél perccel megjavítottam 2007-es, 1:39-es rekordomat. A hosszútáv blog új félmaratoni legjobbja: 1:36:29.

Feleségemmel egy óra  kellemes kocsikázás alatt leértünk a színhelyre, az autópálya szinte üres volt. A versenyen több ismerőssel is sikerült találkozni, bitliszbával, Enikővel és magával a nagy DK-val már a leparkolásnál összefutottunk. Én a verseny előtti izgulásban nem vagyok jó terefere partner, spuriztunk a versenyközpontba a rajszámért, sajnos nem is futottunk össze később. A versenyközpont felé viszont felismertek! Saaby törzsolvasónk és kedvese jött szembe, rajtszámmal, ámde átfázva. Váltottunk néhány szót, biztattam Saabyt, aki első félmaratonjára jött, de tényleg nagyon zaklatott vagyok verseny előtt, így léptünk tovább. Rajtszám, chip, póló, pisi. Átöltözés. Bemelegítés. Pisi. Bemelegítés folytatása. Izgulás.
Sokan voltunk, a szípker szerint 3000 futó jött el, igyekeztem minél előrébb állni, így pár méterrel az 1:30-as táblától startoltam, mert rossz tapasztalataim vannak a szűk utcán kerülgetéssel, és nem akartam magam egy ilyen tétversenyen idegesíteni. Két kulacs citromos-mézes feketetea fityegett az övemen, frissítőpontoknál még csak lassítást sem terveztem, mert nem akartam se a 3 fokos isoitalt az orromba önteni, se pedig az ilyenkor kialakuló forgalmi helyzet miatt tempót váltani. A rajt után hamar tisztult a mezőny, beálltam utazótempóra, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez 4:35 alatti ezreket jelent. A tervezett csúcsdöntéshez 4:38 elég lett volna, így amikor csak a hatodik kirinél csúsztam ki ebből egy mp-el, kezdtem megnyugodni. A komfortzónám határán futást jelző oldalszúrást csak egyszer éreztem nagyon kicsi ideig, így már tudtam, hogy nem fogom elfutni az első kört, akkor sem, ha néha-néha 4:30 alá is benézek. Szélesen vigyorogva integettem hát  a rajtnál fényképező kicsi feleségemnek, és úgy döntöttem ideje kicsit rákapcsolni. 12 kirinél a talpalávaló nótáimhoz léptettem a zenebonát a Lemúr Miki-féle Audioslave nyugijáról, és a dübörgő ritmusok, valamint az endorfin hátán stabil 4:30-as kiriket kezdtem futni. Nem is lassultam egészen 17 km-ig, ahol megszűnik a járda, és füves strandon kell bukdácsolni, ami az én zsibbadó lábujjamnak magát a poklot jelentheti. Nem tudom minek köszönhetem, de  a körömágyamba ilyenkor késként hasító kínzó fájdalom teljesen elkerült, mindössze némi zsibongást éreztem. Ennek ellenére belassultam, jött egy 4:48-as 18-nál, majd kettő 4:40 körüli, és ez már hajrának számított, mert legalább nem jelentett további lassulást. Tudtam, hogy jó idő lesz, de azért szépen akartam befejezni, így nagyon összeszedtem magam, mondogattam, hogy ha itt tartom magam, akkor az utolsó kirin úgyis bevisz az örömmámor, nem szabad tartalékolni. Végül 4:34-es hajrát hoztam összes, és azt kell mondjam, nem estem össze a célban, mint ahogy arra számítottam. Ez a pár végső km szenvedős volt, de úgy egészében nem futottam hullává magam. Ez biztos annak köszönhető, hogy nem hagytam, hogy a nagy lelkesedésben elfussam az elejét.
Nagyon helyesen a célban egyből le lehetett adni a csipeket, nagyon helytelenül viszont csak a maradék isoital és víz fagyoskodott az asztalokon. 10 perc alatt úgy rámhűlt az átizzadt szerelés, hogy fogam vacogott, így szó sem lehetett arról, hogy az eredeti tervek szerint ismerősöket keressünk, vagy várjunk a célban, hanem elspuriztunk a kocsihoz, ahol egy minden erotikát nélkülöző férfisztriptíz során száraz gúnyát öltöttem, majd bevágódtunk az autóba és csutkára teker fűtéssel jöttünk hazáig.

- 16,5 km 
- 1h 24' alatt

Adós vagyok még egy röpke beszámolóval. Nem tudom, mi ütött belém vasárnap reggel 9-kor, de elmentem futni Rrrókával, pedig se pénz, se paripa, se fegyver, és nyúlcipőt akkor lássak, mikor a s*ggem szüretkor. Rrrókának persze könnyű, rettenetesen motiválja, hogy a hétvégi siófoki félmaratonon egyéni futókarrierjének és a blog történetének legeslegjobb félmaratonját fussa, 1:39 alatt, ha lehet, vagy inkább 1:35, esetleg 1:30 alatt, de az lenne a legjobb, ha hamarabb célba érne, mint ahogy elindul. Iszonyú energiák mozognak benne, már vagy két hónapja olyat csinál, amit én soha, internetről beszerzett edzésterv szerint tolja, gyakorlatilag naponta. Fut helyettem is. 

Tehát vasárnap, reggel 9, szélcsend, mínusz 1000 fok, a frizura kitart, naná, ráfagyott a hajzselé. Az edzést végigdumáltuk, talán gyakrabban kéne rászánnom magam, hátha kifogynánk a témából és kis csend lenne, lehetne élvezni a tájat meg az őzeket (láttunk hármat a Duna-parton, ha nem kutyák voltak), de nem, szóba kerül minden, ami mozog, a devizaárfolyamtól a szomszéd vérnyomásáig. A sok kihagyás meg a duma ellenére viszonylag lazán ment, a runtastic 5:05-ös km-eket mutat, ejsze úgy vót.

A novemberem szörnyen zsúfolt, hétköznap esélytelen eljutnom futni, talán a hétvégén, majd meglássuk. S ha nem, akkor a fotelből, a tévét bámulva, egyik kezemben sörrel, másik kezemben libazsíros hamburgerrel szurkolok majd Rrrókának. 

Ja, nincs is tévénk. Hát, akárhogy is lesz, egy biztos: hajrá, Rrróka!

Szurkoljatok neki ti is.

Szaladnak napok, közeledik a célverseny. A héten már résztávoznom sem kellett, sőt péntek is pihenőnap volt. 5-8-13 kirikkel pihenek a jövőhét vasárnapi Balaton Félmaratonra.
A másfél hete csütörtökön vásárolt fényvisszaverő mellényemet többször is kipróbáltam, mindjárt másnap reggel elvittem egy körre. 13km hajnali hatkor. Nem igazán esett jól, korán volt még a futáshoz, de délután az úszás miatt nem tudtam volna futni menni, így muszáj volt napfelkeltével futnom. A fényvisszaverő mellény negyed óra múlva jelentőségét vesztette, mint vizuális védelem, mert felkelt a nap és vidáman beragyogta a reggelt. Azért jó volt kipróbálni, kényelmes és megnyugtató viselet. Szombaton már sötétben öltöttem magamra, felszaladtam benne a dombra földúton, így itt sem kellett funkcióját nagyon betöltenie, viszont rájöttem, hogy jó lenne bele valami kutyajelző- és riasztó rendszer is, mert félúton két eb rohant rám, bár tisztes távolságba maradtak, azért ijesztő volt. Határozott hangon "Nemmészhaza! Ottmaradj" elég volt, de visszafele már nem erre jöttem inkább.
Vasárnap a hosszúfutások napja, erre a vasárnapra 19,5 km volt előirányozva. Késő délelőtt indultam el a szokásos nagy körre, ami a Fundokliában és levendulásban megy fel, majd az Alsóvölgyi utcán jön vissza. Az első fele emelkedő, a második fele lejtő, a hajrája megint emelkedő, remek kis útvonal ez. Az első két kiri után éreztem, hogy nagyon jól megy, 5 perc alatti tempót tippeltem, gondoltam ha ezt bírom nagy elfáradás nélkül, akkor viszem végig. Lábujjfájás, nem is beszélek róla. Mégis 1:34 alatt mentem körbe, ami 4:55-ös átlag, és nem futottam ki magam, csak eléggé elfáradtam az uccsó két dombra, de akkor már hősiesen tartottam magam. Elég megnyugtató, hogy már csak kicsit gyorsabban és kicsit többet kell majd a félmaratonon futnom, és akkor pihenésből és versenykörülmények között. Ezzel a futással véget is ért az edzésterv kemény része.
Ennek örömére a hétfői szünnapot megtoldottam keddel is, de csak futásban pihentem, munkában rá kellett rakni még egy lapáttal, határidő, határidő, határidő.
Szerda 8 km, Fundoklia, naplemente, nyugi. Felmegyek a lépcsőkön, megállok két percre körbenézni. Nagyon nagy a nyugi. Tökjó. :) Elindulok haza fundoklia kijárátánál nagy kutya áll. Megállok én is, nézzük egymást. Egy csaucsau és egy kaukázusi keveréke lehet, kicsi háromszög alakú hegyes füle van, és kerek feje tömpe orral, hosszú szőrrel. Kérdem tőle, na mivan, vissza kell mennem a másik úton, vagy meg tudunk egyezni? Toppant felém majd játékosan hátraugrik. Eljátssza még párszor, haverkodás lesz a dologból, végül hagyja magát megsimogatni.  Mondom, hogy akkor futnék tovább, ő meg már a bokrokkal foglalkozik, békésen elválunk. Nagyon kényelmesre sikerül a futás, 5:28-as tempó, laza.
Csütörtökön rögtön meló után mentem is futni, rövidített 13 kiris Duna-gát, sokkal jobban ment mint a múltkor reggel, fényvisszaverő csodarucim többen is megcsodálták. 5:08-as tempó, de tök kényelmesen esett.
Péntek pihenőnap, hivatalos, edzésterv szerinti. Úszás is kimarad, lazulás van!
Szombaton viszont mentem úszni, gondoltam ellenőrzöm Lemúr Miki barátom hogy halad, és nyelek egy pár liter klóros vizet gyorsúszás gyakorlás címén. Előtte azonban belefért 5 km könnyű futás, ami végül egy kis számolási hiba miatt majdnem 6 is lett. Tempó 5:09, ezen a távon már illik ezt tartani. Fél óra múlva mentünk is úszni Lemúrral. Nem tökéletes úszótechnikánk miatt annyit ittunk, mintha valami esti kocsmázáson vettünk volna részt, én a gyorsúszás kartempónál lapátolom az arcomba a vizet, ő meg a mellúszás kartampója után korán elindított lábtempó eredményeként óriáscápa módjára nyitott szájjal szűri át a medence vizét, állítása szerint az ezért ilyen planktonmentes.

Először is elnézést kell kérnem, mert egy adminisztrációs hiba miatt hónapok óta félrevezettem közönségünket. Január hónapban ugyanis nem 62,3 kilométert futottam, hanem 68,2-t. A hiba okozóját felelősségre vontam. :)
Az elütésre akkor derült fény, amikor a szépséges táblázatomba bevésve ehavi teljesítményemet az összesítésben nem az a brutális 1000 km fölötti éves érték jelent meg, amire számítottam. Bizony bizony, október utolsó edzésén hazafelé valahol átléptem ezt a misztikus értéket, és egy tonnakilométer fölé jutottam az összesítésben. Pár kirivel korábban még egy fordulópont történt, a havi 200 km-t is átléptem.
Jöjjenek a számok: Lemúr Miki barátomnál posztmaratoni tünetegyüttes lépett fel a 42 kiris táv fájós lábbal teljesítése után, de a MUMSZ-al küszködve is 92,5 kilométerrel futott ebben a hónapban a további négy edzéssel. Én keményen tartottam magam az edzéstervhez, 26, kiírom: huszonhat edzést futottam. El se hiszem. Pedig két napot némi taknyosság miatt ki is hagytam. Végül 209,8 kirit tettem a lábamba, ezzel elérve eddigi legtöbb futásomat, és szerintem teljesítőképességem határát is.

Lassan olyan leszek, mint a futóblogos Angelday Józsi, hogy csak beszélek/írok a futásról, de nem futok (hasonlóan Bödőcs Tibor szóba' festő ismerőséhez). S ha már leküzdött kilométerekről nem tudok beszámolni, hadd ajánljak talpalávalót november hónapra minden kedves olvasónak, kiemelten pedig Rrróka blogtársnak, aki tíz nap múlva rajthoz áll a siófoki félmaratonon, és minden bizonnyal megjavítja saját, 5 évvel ezelőtti, 62 kilósan beállított rekordját (1:39).

Mivel Rrrókáról van szó, egy rádióbarát számot választottam, ami persze semmit nem von le az értékéből: könnyed, szellős tempó, fogós dallam, összetéveszthetetlen énekhang és ZSENIÁLIS dalszöveg. 

A zenekarról nem sokat írok, az Audioslave-et mindenkinek illik ismerni, akinek az ízléshorizontja tovább terjed a lakodalmas technónál. A legendás Soundgarden legendás torka, Chris Cornell plusz a legendás Rage Against the Machine legendás zenészei, kell ennél több? Második, a 2005-ös Out of Exile lemezükről ez a kedvencem, tessék, fussatok rá helyettem is:

Nem lett semmi bajom, ne ijedjetek meg! :) Csak szerdai futásom alkalmával nem vett észre egy jobbról kiforduló kombis, szemüveges hölgy, és lendületesen rámkanyarodott, így kénytelen voltam a motorházra támaszkodni és eltartani tőle magam. Nézett bután, meg sem kérdezte lett-e valami bajom, csak kikerült és továbbment. :/ Igazából láttam, hogy jön jobbról (mellékútról) és volt egy megérzésem, hogy nem fog észlelni, de azt nem gondoltam, hogy ennyire nekem jön. Tapasztalat: erre többet nem futok (Sárd utca) amíg ilyen sötét van, és ma edzés helyett bementünk kicsi feleségemmel a budaőrsi Decathlonba, ahol az új úszósapka és szemüveg mellé kaptam egy szépséges golyóálló Kalenji fényvisszaverő mellényt 3000 Ft értékben. UV zöld lukacsos technikai anyag, két nagy ezüst csíkja van, és az van ráírva, hogy max 20-szor lehet mosni. Én nem is gondoltam rá, hogy mosni kéne...! :)))
Amúgy csak egy laza nyolcas volt az edzés, 5:15 körüli tempóban kényelmesen ment, nincs róla más mesélni való.
Időben visszafele haladva: a keddi résztávos edzés jól sikerült, 6x800 volt, 2 perc pihivel, és most figyeltem arra, hogy az utolsó előtti ne legyen kirívóan lassú a többihez képest. Végül mind meglett 3 percesre, öröm és boldogság!
Hétfő szünnap volt, kellett is a vasárnapi hosszú után. Akkor 22 km volt tervezve, reméltem, hogy Lemúr Miki velem tart majd egy magasleses útra, de nem ért rá sajnos, így egyedül futottam az erdőbe, csak néhány túrázóval és egy cross motorossal találkoztam, no meg a családdal, akik kirándultak levendulásba, és miközben anya a kislánnyal sétálgatott, apa megrakta a Land Rover Discovery hátulját levendulatövekkel. :/ Na és kivel találkoztam még? Hát persze, hogy a Lábujjzsibbadással! A magaslesnél köszönt rám 58 perc körül, akkor még egy cipőkötéssel távol tudtam tartani, de aztán rám szállt, és mire a Fundokliából jöttem lefele, már rohadtul fájt, nem segített az újból kötés. Elborult az agyam, kezdtem úgy futni, hogy szinte trappolva csaptam a jobb lábam, és szándékosan gördültem a marhára kínzó nagylábujjamon át minden lépésnél. Ez az én minimális fájdalomküszöbömmel nagyon nagy hőstett, fura mód mégis bevált, gondolom a vérkeringés indult be újra, és 2-300 méter alatt egészen tűrhetővé csökkent a zsibongás.
Otthon a futótérképen összevetettem az utat Lemúr Miki régebbi GPS-es útvonalával, amire a kütyü akkor 22 kirit mért a házuktól, de most nekem is 22 km lett itthonról, pedig 800 méterre lakunk egymástól. Hol az igazság? Mindegy, beírtam a 22-t, 1:53:22-re. Igen ez így is 5:09-es tempót jelent, és tök simán ment. :) Egyre bizakodóbb vagyok.

Hú ez a hetem nagyon pörgős, hál istennek el vagyunk látva melóval, most is csak gyorsan adok egy helyzetjelentést az edzésekről.
Hol is tartottam? Ja igen, múlt péntekig.
A pénteki edzéseket többször dobtam már, nem mindig sikerül az úszás előtt még egy tizest is belepréselni az időrendbe, így történt ez múlt héten is. Úszáson viszont 40 percig a mélyvízben szabályosan mellúsztam, nem számoltam, de legalább 15-20 hosszt teljesítettem a 25 méteres medencében. Ez több, mint amit eddig egész életemben. Kemény dolog ez az úszás, izomláz lett a  csöcsömben.
Szombaton csak egy laza hatésfél volt írva, viszont délelőtt karateversenyre mentem tesómékkal, délután pedig a pajtikkal találkoztunk, ezért aztán hajnali hatkor fért csak bele az edzés. A hűs időben a gátra vezető útvonalon indultam el, az M6 híd alatt visszafordulva betértem reggelit venni a pékségbe, ahol elég furán néztek a ninjaruhás, piros bringavillogós reggeli őrültre. Hazafele a hónom alatt vittem a zsákmányt, de ez nem akadályozott az 5:07-es tempó teljesítésében.
Vasárnapra 14,5 kiri volt előírva és elhatároztam, hogy ezt most felmérőként fogom megfutni, versenytempóban. Nem szokás versenytempóban edzeni, az edzésterv sem írja elő, de kíváncsi voltam egy hónappal a célverseny előtt mit tudok. A gát felé indultam, mert ezen az oda-vissza útvonalon egész pontosan lehet számolgatni futás közben. Az elejét elfutottam, 4:38-as tempóban értem le a gát kezdetét jelző sorompóig, eddigre már fájt a fejem a tarkómon, ami biztos jele annak, hogy oxigénből kevesebb, hőből meg több van a  sapka alatt. Nem nagyon foglalkoztam vele, tudtam, hogy a gáton folyton fújó lágy szellő majd lehűt, a tempóból pedig nagyon picit visszavettem, de a komfortzónámon kívül maradtam. A fordító után már jól is esett a futás, elöntött az endorfin, a testem tette a dolgát a töltésen, míg szellemem a varjakkal táncolt a Duna fölött. A gátról lefordulva aztán beindítottam a fedélzeti számítógépet, és próbáltam kalkulálni, mennyi idő alatt érek haza. Nagyon rekord szagúnak tűnt a dolog, de akármi is történhet hazafele, a szépen felújított főtér szökőkútjába is rókázhatok, ha elfutom magam az enyhe emelkedőn ami haza vezet. Nincs több 15 méter szintnél ebben a 4,5 kiris szakaszban, de az ennél a tempónál ölni tud. A lelkesedés azonban erősebb volt, tényleg rekord idővel értem haza, 1:08:35, ami 4:44-es tempót jelent. Nem mondom, hogy ment volna még 5-6 km ezzel a sebességgel, hogy meglegyen a félmaraton, dehát ha edzésen vagyunk, és edzésből futunk, nem pedig tészta parti és átmozgatás után, akkor ez inkább biztató eredmény, mint óvó figyelmeztetés.
Hétfő szünnap, hála legyen az égnek. Ellenben éreztem, hogy jön ki a megfázás, folyik az orr, fáj a torok, köhögéssel szakad fel kis slájm.
Kedd résztáv. 4x, négy azaz négyszer 1600 méter, ami elég ijesztő. Kapar a torkom, nyom  a taknyom. Kit érdekel. Amíg nincs lázam és számon kapok levegőt, addig futhatok, nem? A futástól csak kipucolódik az orrom, a termelődő endorfin meg egyenesen gyógyszer. Toljuk azt a résztávot! Azért éreztem, hogy nincs minden rendben, a negyedik ismétlésre futottam a legrosszabbat, azonban így is végig 6:30-on belül maradtam: 6:24, 6:22, 6:25, 6:30, ami pont 4 perces átlagtempót jelent. Nem rossz ez, sőt biztató, hogy a 3 perc pihenő alatt ennyire jól regenerálódok.
Szerda 6,5 kiri, a szombati futást ismétlem, kihagyva a pékséget, de tartva tempót, 5:09-el megy simán, pedig fokozódott a takonykórom.
A tegnapi 11 kilométert kihagytam. Sok melóm volt, későn értem haza, későn ettem és a takony mellett valami belül is kezd kigyulladni, este már jót izzadtam, és időnként egész tűrhetően köhögtem.
De láz továbbra sincs, így ma elvileg nyugodtan mehetek Lemúr Mikivel a gátra (az úszás kimarad).

Nem feltétlenül ajánlom, hogy az ember betegen fusson. De nem érzem magam igazán betegnek, sőt a futások után mindig jobban vagyok. Kell a mézestea, alvás előtt meg egy lávaforró neocitrán is jól jön, de  semmi komoly. Nincs most időm kifeküdni, és kedvem sincs. Ha lázam lesz vagy igazán köhögök, akkor ugysem megyek sehova, de addig tolom.

- 18,5 km futás
- 1h 42' alatt

Tegnap délután erőt vettem magamon, leküzdöttem a Rrróka által diagnosztizált mumszot (maraton utáni motivációvesztési szindróma), és elindultam Biatorbágy irányába a kertek alatt. Nem tudom, mi volt velem, nem esett jól a futás, vártam az endorfint, de nem jött. Viszont a fordulónál készítettem nektek egy kis videót, remélem, átjön a hangulat: