Hosszútáv blog

Már 42 kirin vagyok túl a héten, pedig a mai előírt 13km még benne sincs a számlálóban. Ilyen szorgalmas még sosem voltam, de látom a közeledő sötét fellegeket átvitt és igazi értelemben is: a jövő hetem munka szempontól húzós lesz és nyakam rá, hogy az időjárás is zordabbra fordul. De jó lenne, ha nem lenne igazam és nem most lett volna az utolsó hét, amikor még rövidnadrágban és pólóban lehetett futni!
Az edzésterv szerinti két tizesemet a szokásos dombos pályán teljesítettem, ami egy elég rossz minőségű másodrendű műúton vezet, amin azért elég nagy forgalom van. Az szembe jövő autók hatására megfogalmaztam a címben is olvasható újabb futószabály: Vigyázz, minden autós el akar gázolni!
Tudjuk jól, hogy kocsiba szállva környezetünk egy kizárólag hülyéket tartalmazó alternatív valósággá változik. Ugyanez történik futva is, csak megátalkodott gyilkosok jönnek szembe. Sztereotípia, hogy bizonyos magas árkategóriás kocsikból kiszerelik az irányjelzőt, képtelenség őket kormányozni és fékezni, valamint állandóan utcasarkokon és tilosban robbannak le, közel az fittneszteremhez/tetoválószalonhoz/kozmetikushoz. Nekik van mentségük, hiszen ezekkel az autókkal lehetetlen olyan manővert végrehajtani, mint egy útszéli futó kikerülése, de miért van az, hogy még a nyugis fiatal anyukák által vezetett Suzuki Swiftek is pár centis távolságban húznak el mellettünk? Az ok egyszerű.
A közlekedésben résztvevőknek elméletileg megvan a tudásuk ahhoz, hogy más közlekedésben résztvevőket el- illetve kikerüljenek. Egy lassabb kocsit, robogóst, biciklist, neadjisten gyalogost, vagyis más közlekedésben résztvevőt mindenki gond nélkül érzékel, utolér, megelőz. És itt van az eb elhantolva. Mit csinálunk mi az úton? Futunk. Edzünk. Gyakorlatilag szórakozunk. Semmiképp sem közlekedünk. Ezzel a gépjárműveket vezetők szempontjából akadályozzuk a zavartalan közlekedésüket. Ez pedig legenyhébb esetben is azzal jár, hogy nem vesznek komolyan és közeli elhaladással jutalmaznak, de ha egy gazdag autós jön fent említett kormányozhatatlan járművével, vagy egy tuningolt, ültetett, szélvédő felső csíkjában hifigyártó matricás, ezeréves német romhalmaz tulajdonosát akadályozzuk személyisége kibontakoztatásában, netalán egy taxist, teherfuvarost, buszost munkája elvégzésében, akkor ne csodálkozzunk ha az útpadkáról kell beugrálnunk az árokba. Meg is érdemled, mennyé az erdőbe futni!

Ha mégis arra vetemedünk, hogy műúton futunk, akkor a legjobb amit tehetünk, ha a forgalommal szemben haladunk, így (az esetleges...) kikerülés időtartamát saját haladásunk sebességével is csökkentjük, érzékeljük milyen habitusú sofőr jön szembe, vagy ahogy mondai szoktam: legalább látjuk mi üt el. A forgalommal szemben futás alól egy kivétel van, mégpedig a beláthatatlan balos kanyar (a szembejövő autósok szempontjából jobbos kanyar), ilyenek előtt térjünk át a menetirányunknak megfelelő oldalra és figyeljünk hátra. Gyakran előforduló helyzet az is, hogy jönnek mögülünk is és szemből jövő autós ezért nem tud nagyot kerülni mellettünk (abba ne menjünk bele, hogy ilyenkor meg kéne állnia, hisz a vele egy irányba közlekedőt sem túrja le), ha ezt halljuk (zenével nehéz), akkor előzékenyen húzodjunk félre. Ha a jobb sávban valami nagy és lassú közlekedik párhozamosan velünk, akkor különösen figyeljünk, mert az őket előzők szempontjából még totálisabb vakfolt vagyunk, egyáltalán nem számolnak velünk, nem vesznek észre. Évekkel ezelőtt engem és futótársamat egy megállóban beálló BKV buszt kikerülő kocsi ütött majdnem el, szerencsére annyival megúsztam, hogy meglökött és tenyérrel felszántottam az aszfaltot. Kicsit jobban parkettázva jön, akkor szépen átmegy rajtunk.
Fontos! Ha egy autós mégis olyan jó fej, hogy szép nagy ívben kikerül minket, akkor intsünk neki  barátságosan egy köszit, ezt mindenképpen megérdemli.

Na ennyit a nyafogásról, ami a két 11 kiris futásomon érlelődött meg bennem. Komolyan nem is értem miért megyek újra és újra arrafele futni. Tényleg nagyon jó dombos útvonal, de a kocsis kalandok nem annyira szívderítőek. Az edzések egyébként jól mentek, 31-32 perc alatt felértem a fordulóig, majd 29 perc körül le, lefele persze vigyázva a térdeim épségére. A második futásnál éreztem, hogy fáradt a lábam, felfele lassabb is voltam egy perccel, lefele viszont gyorsabb kettővel. Olyan 5:30-as átlaggal mentek ezek az edzések, pont jó, ahogy annak mennie kell.
A tegnapi öt kirit is dombos úton toltam, de már sötétedett, így eszem ágában sem volt műútra menni, sőt lehet hogy legközelebb is inkább ezen a műúttal párhozamos mellékúton futok. A láthatóságra ettől függetlenül adtam, a régi fehér futóblogos felsőben és fényvisszaverő szalaggal a lábamon indultam el. Felfele szokásos tempó, lefele azonban belém bújta a sebesség kisördöge, kicsit kiléptem, persze még mindig vigyázva a lejtőn futással. Szép öt percen belüli sebességgel értem haza, két és fél perccel gyorsabban, mint odafele és nagyon jól esett.

A napi edzés miatt nem látom értelmét minden futás után egy-egy posztot tolni, így azt fundáltam ki, hogy csokrosan tájékoztatom interwebes követőinket szorgalmas munkámról.
Hétfő szünnap volt, kedden 8 km fartlek, amiben az volt az érdekes nekem, hogy az edzésterv szerzője szerint a tempós/pihenő aránynak úgy kéne alakulnia, hogy a lazítás 2/3 legyen. Én eddig mindig többet pihentem. Nembaj, csináljuk most így. A kétharmadból kicsit elegem van, úgy hallom mostmár az emberek kétharmadának is, ezért aztán úgy alakítottam a futásokat, hogy 4-5 oszlopközt száguldoztam, utána kb 2-3 oszlopköz pihi jött. A szokásos Budafok felé vezető pályámon mentem, csak korábban fordultam vissza, összesen picit hosszabb lett, 8,7 killer. Hiába voltak lassú részek és 2 km bemelegítő, egy levezető, mégis 5:15-ös tempóátlag jött ki. Hoppá! Az edzésterv szerint "Az iramjátékos edzés remekül végezhető dimbes-dombos terpen, ahol a domborzatot figyelembe véve alakíthatod a gyors-lassú szakaszok váltakozását.", én azt annyival egészíteném ki újabb futószabályként, hogy dombon lefele nem fartlekezünk/résztávozunk! Ilyenkor ugyanis a szokásos terhelés többszöröse éri a lábunkat, és az nem tesz jót. A régi IT szalag sérülésem pont így szedtem össze amikor a maratonra készültünk tavaly tavasszal.
Tegnap csak egy laza ötös volt előírva (ez lesz a mai penzum is). Hogy érdekesebb legyen dombnak fel indultam, nem túl meredek, de folyamatos, ez is edzősebb, mint síkon futni. Lefele egy lankásabb útvonalat választottam, így a táv legeslegvégén még egyszer fölszaladhattam a Szuszogóra, persze ettől 6,5 lett az előírt 5 km, de sebaj.

Na és akkor elmesélem a poszt címadó kajálását, ami a tegnapi edzés után következett: olasz paradicsomos húsgolyók spagettivel, resztelt sajttal, két pohár coca-cola és egy szép szelet Sacher torta desszertnek. Mindez este hétkor. Előző este meg két szelet tora csusszant le. Hát szabadna ilyet ha nem futnék? :)

Hétvégén otthonunktól távol szívtuk magunkba feleségemmel a nyári nap utolsó sugarait: Balatonalmádiban lazítottunk.
A pénteki indulás előtt volt időm elmenni futni az edzésterv szerinti tizesre, ami meglepően jól ment, talán azért is, mert zenei aláfestésnek a félmaratoni talpalávaló dalcsokrom hallgattam: Prodigy - Voodoo People (Pendulum remix), Hangmás - Excercise one, Kerekes Band - Csángó Boogie, Ágnes -Titkaid, Hiperkarma - Dob+Basszus. Mind-mind egytől egyig kiváló muzsikák, komolyan erőt adnak, borzongva fut végig az ember hátán az energia a hallgatásuk közben. A futás remekül ment, jól is esett, pont ahogy annak esnie kell. Tetszik, hogy az edzésterv megnyugtatóan állítja, kényelmes 5:30-as futásokból is meglesz az 1:45-ön belüli idő a félmaratonon.

Szóval felkerekedtünk Balatonalmádiba, futócipő és cucc berámolva, elszántság meg minden. Szombaton átruccantunk Füredre, ahol barátainkkal kellemes ebéd közben beszéltük meg az élet dolgait. Nelli nemrég mesélte, hogy a blogunk hatására elkezdett futni, pedig világéletében utálta a statikusan ismétlődő monoton mozdulatsorokat, az ő igazi életeleme a tánc. Amikor pár napja említette nem volt idő kifejteni ezt, hiszen korlátlan ideig képes vagyok a futásról magyarázni és sztorizgatni, de most ráértünk. Az tudom, hogy élete párja már jó ideje fut, de ő tényleg minden teljesítményhajhászás nélkül, még órája sincs, a távot is csak saccolja. Hozzá csatlakozott be Nelli, ismétlem, mert annyira jól esik, a blogunk és írásaink hatására, és mozgós múltjának köszönhetően a napi 5 kiri meg sem kottyan neki. Szigorúan rákérdeztem, hogy ugye megfelelő lábbeliben teszik ezt, hiszen ez a legfontosabb védelmi vonala lábunknak, kaptam egy félig megnyugtató választ. Szerencsés helyzetük van, nincs szükségük betonra való maximális csillapításra, hiszen a föld szívcsakrája (ezen jót nevettünk, ahogy a Dalai Láma is) közelében természetes talajon tolhatják a kilométereket. Remélem erről még hallunk.
A szállásunkra visszaérve úgy ítéltem meg el lehet még menni az edzésterv szerinti 5 kirire, a tele has pont lement, ahogy a nap is. Arra nem számítottam, hogy itt rohadt hamar sötétedik, a bringaút pedig nem igazán van kivilágítva. Felváltva gondoltam arra, hogy el fog ütni egy bringás, és hogy Bitliszbá is pont ezen az úton futotta körbe a Balatont. A gázolást megúsztam, az öt kilométerből lett majdnem hét, de becsszóra csak azért, mert saccoltam a távot, úgy gondoltam 18 perc futásnál fordulva biztos meglesz az előírt öt káem, ha hat percessel futok akkor is. Megállás után jöttem rá, hogy alaposan elszámoltam magam, hiszen 2x18 perc az már 6 km, és én ennél némileg többet és némileg gyorsabban futottam. Mindegy, fogjuk rá a rohamosan öregedő rókaagy számolási képességeinek mérséklődésére.

A vasárnapi hosszú futást viszont ellógtam. :( Egész nap a strandon heverésztünk, a víz nem volt kifejezetten meleg, de elvoltam benne, próbálgattam az úszótechnikát, amit mostanában tanulgatunk felnőtt úszásoktatás keretében, késő délután ettünk komolyat, utána pedig egy kedves ismerősünkkel találkoztunk, akivel hosszú beszélgetésbe merültünk miközben a legeslegutolsó nyári napfénymorzsákat is magunkba szívtuk és végül 16 km futás helyett három gombóc fagyi került a szervezetembe (mentségemre: velencei álom, áfonyás sajttorta, belga csoki, édestölcsérben).
Volt némi csábítás, hogy hétfő hajnali órákban pótoljam az elmaradást, de ugye kimaradt edzést nem pótlunk, pihenőnapon keresztedzést sem végzünk, hiszen a következő napok edzésterve azzal számol, hogy regenerálódtunk. A több pihenéstől csak jobban fog menni az eheti adag, ma 8 km fartlek van előírva. Pedig éppen szakad-zuhog az eső.
Tényleg elcsíptük az utolsó nyári pillanatot.

Eléggé be vagyok most havazva, úgyhogy csak tőmondatokban befirkálom ide a naplóba a pénteki futásomat. Nem sokat variáltam, gyakorlatilag ugyanazt csináltam, mint hétfőn, mínusz Rrróka. Három hossz a töltésen, jobb-bal, a normál tempómhoz képest picit gyorsabban:

- 15,5 km
- 1:12:10 alatt
- 4:38 min/km
- st: Anthrax - Worship Music

Legközelebb futok egy nemhivatalos félmaratont, lehet, hogy tudnám tartani ezt az iramot 21 km-en. Reszkess, Rrróka!

Nem úgy ment a futás mostanában ahogy én azt magamtól elvártam, folyton fáj a lábujjam, feladom, elfáradok, nem megy, nem úgy megy. Kerestem az univerzális-egycsapásra megoldást, gondolom nem lepődtök meg, hogy nincs ilyen, hiszen se a WD40, se az amerikai ezüst ragszalag nem segít ebben az esetben. Legjobbnak még mindig az tűnik, ha az ötletszerű és kényelmes futások helyett az ember keres egy edzéstervet. Sokféle edzésterv van a neten, ezeknek a közös jellemzőjük, hogy nem személyre szabottak, egymással köszönőviszonyban sincsenek és betarthatatlanok.
Vizsgáljuk meg ezeket részletesebben. Személyre szabottság nyilvánvaló okokból kiesik, de ezt orvosolhatjuk, legyünk kreatívak, írjuk át nyugodtan az irányelvek betartása mellett persze. Ez azt jelenti, hogy 16km sima futás helyett ne tegyünk be 10x100 repülőt, de például a dombos futásokat BGy barátunk domb hiányában kiválthatjuk fartlekkel, ha pedig szorít az idő, valamiért nem tudunk annyit szánni edzésre, mint ami elő van írva, akkor ne a tempót növeljük, hanem a távot csökkentsük. A kihagyott edzést sosem szabad pótolni! A pihenőnap kötelező, keresztedzést se végezzünk!
Azt nem tudom, hogy a szakemberek miért írnak ennyire egymásnak ellentmondó edzéstervet, de legalább tudunk válogatni az ízlésünk szerint, a heti 4-6, különböző távú és sebességű futásokat tartalmazó passzusokból. Egy új egyéni csúcsra felkészítő edzéstervben mindenesetre azért akad közös nevező, nyomokban tartalmaz résztávot, fartleket és dombfutást, ezekből nyerjük majd remélhetőleg a sebességet, míg a síkfutásokból az állóképességet, kitartást.
A fentiekből kiderül, hogy egy edzésterv betarthatatlan. Mindig közbejöhet valami, sok munka, családi program, olyan edzés amihez dögre nincs kedvünk. A lényeg hogy nagyjából igyekezzünk tartani, de ha heti hat futásból négynél eltérünk/kihagyjuk, akkor  nem ér a szerzőt szidni.

Én most egy félmaratoni 1:45-ös edzéstervvel próbálkozom az edzesonline.hu kínálatából, ez elég rövid futásokat tartalmaz, viszont heti hat nap kéne futni, ezt a héten például biztos nem tudom betartani, valamint egyből a harmadik héten kezdtem, hiszen célversenyhez (Balaton félmaraton) igazítom. A dombozás megvolt hétfőn, kicsit hosszabb lett, kb. 250 méteres szakaszokat futottam. Azt hittem kevés lesz ez a hat ismétlés, de bőven elég volt, nyilván megfelelő meredekségű dombot kell csak találni. Kedden pihentem, tegnap reggel hatkor pedig toltam egy hosszt a gáton. Ma kéne egy tizest, de nem hiszem hogy futja az időmből, max este, de én nem szeretek este futni, nem tudok elaludni utána. Ja igen, ha egy versenyre edzünk, akkor legalább a hétvégi futásokat érdemes a verseny időpontjában letolni. Tempóban én túl fogom teljesíteni a tervet a sima futásoknál, hiszen a cél 1:40 alá betenni a huszonegyest, a szerző pedig azt ajánlja, hogy a tíz kiris versenytempónál 1-1,5 perccel lassabban fussunk. A tizest le tudom nyomni 4:40-el, ha optimista vagyok, és végig hátszél fúj, de nem látom reális esélyét annak, hogy ennél másfél perccel lassabban, 6:10-es tempóban fussak. 5:40 az jó, abban azért kiegyezek.

1:45-ös félmaratoni edzésterv. Ezt nem fogom betartani. (kattra nagyobb lesz)

Jó egy héttel a félmaraton után itt volt az ideje ismét edzeni. Tegnap délután lerobogtunk a gáthoz, ahol én nekikezdtem a szokásos köreimnek, Rrróka koma meg egy hossz után kiszállt a körhintából és elkezdett valami obskurus félmaratoni edzőprogramot Százhalombatta irányába, amit ő dombozásnak vagy combozásnak hív, nem értettem pontosan. Novemberben a siófoki félmaratonon meg akarja dönteni az 1:39-es rekordját, erre a nagy készülődés. Én persze barátilag támogatom, leszámítva, hogy ez automatikusan azt jelenti, hogy az én időmnél (1:39:42) is jobbat fut, és ez hatalmas csapás lenne az egómnak. De hát... győzzön a jobbik, hajrá, Rrróka!

Én egyelőre az októberi Spar maratonra készülök, és az a stratégiám, hogy heti két alkalommal hosszúakat futok a komfortzónám határán. Most 15,5 km-en 4:44-es átlag sikerült, ráadásul közben jó egy percet b*szakodtam a kocsinál, kerestem a sapkámat (otthon maradt). Mindegy, nagyon jól esett a futás, és ez a fontos.

Okosan kiszámoltam, hogy 3 és fél órás maratonhoz 5 perces km-eket kellene tartanom. Ha nem erőltetem szét magam addig, akkor jó eséllyel összejön. Azilinha innen a szomszéd blogból szintén 3:30-as maratonra gyúr, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki, mert rengeteget edz. Előre, futók, előre, bloggerek! 28-as BMI alatt is van élet.

Szeptemberi talpalávalónkat pannonfunk mester ajánlotta:

Ha már félmaratonon úgyis ott futottunk el mellettük, gondoltam, hogy akár lehetne tőlük venni egy szeptemberi talpalávalót. Pedig az első találkozásom nem sikerült túl fényesre a zenekarral, amikor egy rendhagyó énekórán egy osztálytársam meghallgattatta velünk a Milarepaverziót, konkrétan megfájdult a fejem. Aztán valahogy mégis végighallgattam az egész albumot, és megtetszett, hogy mennyire színes zene. Tetszett a sok különböző hangszer egymás mellett. Akkoriban zenei képzettségem nulla volt, így a zenei elemzésben addig jutottam, hogy felismerjem a különböző hangszereket. Azt játszottam, hogy minden egyes hangszerhez egy színt társítottam, zenehallgatás közben becsuktam a szememet, és kavarogtak a színek képzeletemben, ahogy megszólaltak a különböző hangszerek. Végülis a zenekar tagjai többek közt festők és szobrászok, így ezt a megközelítést máig jó ötletnek tartom.

A választott szám szintén a fent említett Jégkrémbalett című albumról való, amely már egy letisztult korszakát mutatja a zenekarnak. Ahogy maguk is mondják, addig gyakoroltak, míg a végén megtanultak zenélni, pedig a kezdetekben nem így volt, amikor a zenekar megalakult, még "minden strófa után egy katastrófa" jött. A számban van ugyan néhány kiállás, így Róka Komának biztos nem fog tetszeni a sok tempóváltás miatt, de a többi része nagyon jó húzós kis vidám darab, efZámbó öcsi remek billentyűs -- és Szulovszky Johny -  "a Dunakanyar legjobb gitárosa", nyugodjék békében -- még kiválóbb gitárjátékával. Az ősz a legszínesebb évszak, fussatok sokat a gyönyörű napfényes időben, és velünk már nem történik semmi, drágám, ami a pipás cég jelmondatának -- "csak fuss" -- egyfajta alternatív értelmezése:

Tudsz jobbat? Küldd el a lemurmikikukacgmailpontcom-ra!

A rekkenő nyári hőség nem riasztott, a cél a szemem előtt lebegett. Mentem futni reggel, mentem este. Próbáltam melegrekordban dombozni és vihar előtti csendben gyártelepen közösségezni. Kocogtunk beszélgetve 5:50-es tempóban és belünket is kiokádva résztávoztunk 3:30-asban. A hónap dolgozója így lettem. Tíz edzésből 113 kilométert csavarva ledolgoztam kollegális hátrányom és obeliszkem immár hegynyi magasságból vet árnyékot a három edzést jelképező 41 kilométerrel növekedett Lemúr Miki-menhirre.
Lássátok hát e kemény hetek totemoszlopait!

Pók Janóék már megint szervezkednek:

Szia Mindenkinek!

Szeptember 18. vasárnap, Budapest Maratonra felkészítős, laza, kocogásos Velencei-tó Kör!

Nem cifrázom! Jöjjön egyből a már megszokott, unalmas információhalmaz.

Lefutottuk a Nike félmaratont. Ahogy előre megbeszéltük, teljesen külön futottunk, zenébe és gondolatainkba temetkezve, hogy véletlenül se kezdjünk tempórontó beszélgetésbe, mert egyébként egy félmaratonon nagyon sok megbeszélnivaló akad.